A Microsoft nyerte a Pentagon 10 milliárd dolláros informatikai pályázatát

Kisebb meglepetésre a Microsoft információtechnológiai óriásvállalat nyerte meg az amerikai védelmi minisztérium 10 milliárd dolláros informatikai pályázatát, noha szakértők előzetesen egy másik amerikai nagyvállalatot, az Amazont tartották legesélyesebbnek a felhőalapú rendszer fejlesztésére.

A Pentagon péntek éjjel jelentette be döntését a 10 évre szóló pályázatról.

A Microsoft és az Amazon mellett olyan óriásvállalatok voltak a pályázók között, mint az Oracle és az IBM. Mark Esper védelmi miniszter a héten jelezte, hogy nem vesz részt az elbírálásban, mert a fia az IBM munkatársa.

A JEDI (Joint Enterprise Defense Infrastructure) nevű projekt keretében titkosított adatok garmadáját fogják tárolni és kezelni, lehetővé téve az amerikai hadsereg számára a mesterséges intelligencia alkalmazását képességei fejlesztésében, amelyet szakértők kulcsfontosságúnak tartanak az amerikai haderő fölényének megtartásában.

 Elemzők már többször kritikával illették a minisztérium számítástechnikai infrastruktúráját, és a felújítását sürgették, hozzátéve: az adatfeldolgozás és -kezelés jelenleg sokkal gyorsabban zajlik a magánszektorban.

Egybehangzó vélemények szerint a pályázaton az Amazon volt a legesélyesebb. A cég az első számú szereplő a felhőalapú szolgáltatások terén: 48 százalékát birtokolja a piacnak a 16 százalékos részesedéssel második Microsoft előtt.

Egyes vélemények szerint a döntési folyamatban szerepet játszhatott, hogy Donald Trump amerikai elnök többször is bírálta az Amazont, valamint annak tulajdonosát, Jeff Bezost, aki a Trump-kormányzattal kritikus lap, a The Washington Post tulajdonosa is. A Fehér Ház épp a héten mondta le a tekintélyes lapra szóló előfizetését.

Az Amazont meglepte a Pentagon döntése - közölték.

Közleményében a védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy a pályáztatás törvényes és tisztességes volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?