A merénylet ellenére is megtartották a halloweeni felvonulást New Yorkban

New York |

<p>A mindössze pár órával korábban és néhány utcasarokkal arrébb történt New York-i gázolásos merénylet ellenére is megtartották kedden este Manhattan déli részén a szokásos évi halloweeni felvonulást, amelyen több ezren vettek részt.</p>

A 44. alkalommal megrendezett Village Halloween Parade résztvevői elmondták, tudnak a nyolc halálos áldozatot és 11 súlyos sérültet követelő merényletről, amelyet a rendőrség terrorcselekményként kezel, ám úgy döntöttek, hogy a bátorság és az együttérzés jegyében eljönnek a felvonulásra.

Több ezer, jelmezbe öltözött ember vett részt idén a Sixth Avenue Greenwich Village-i szakaszát érintő felvonuláson, amely egyike az Egyesült Államok legnagyobb halloweeni parádéinak.

Az egy mérföldes útszakaszon rendőrök százai felügyelték a vonulókat, akik között akadtak a riói karneválok hangulatát megidéző dobosok, boszorkányok, szellemek, valamint a mexikói halottak napja (Día de los Muertos) vidámságából ízelítőt adó hatalmas csontváz is.

"Ma este halloweeni felvonulást tartunk, amivel azt üzenjük, hogy nem nyertetek, nem vagytok ránk hatással, idekint vagyunk és ünnepelünk, és tesszük, amit a New York-iak tesznek, és éljük az életünket, mert nem engedjük, hogy a terrorizmus győzzön" - mondta Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a CNN-nek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?