A melegházasság egyéves intézményét ünnepelték egy New York-i felvonuláson

New York |

<p>A melegházasság egy évvel ezelőtt történt legalizálását ünnepelte több tízezer résztvevő a vasárnap esti New York-i melegfelvonuláson, a homoszexuálisok hagyományos Christopher Street Day parádéján.</p>

Andrew Cuomo, New York állam demokrata párti kormányzója tavaly júniusban írta alá azt a jogszabályt, amelynek értelmében a melegek törvényesíthetik kapcsolatukat ebben az államban.

"Ünnepeljünk, mert igazán van mit ünnepelnünk!" - így buzdította a tömeget Cyndi Lauper énekesnő, az idei demonstráció egyik vezetője, "kapitánya", aki emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy "most már mindenki megházasodhat New Yorkban".

"Boldog házassági évfordulót!", "Köszönjük, Cuomo kormányzó úr!" - ilyen és hasonló jelmondatok voltak olvashatók a felvonulók transzparensein.

Barack Obama elnök nyilvánosan kijelentette ez év májusában, hogy "személyes véleménye szerint" támogatandó az azonos nemű párok házassága. Az ABC televíziónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta ugyanakkor: a szövetségi államoknak önállóan kell dönteniük abban, hogy engedélyezik-e vagy sem a melegházasságokat. A vasárnapi rendezvény egyes résztvevői "Obama pride" (Obama-büszkeség) feliratú pólóban jelentek meg.

"Teljes egyenlőség" - hirdette egy nagy transzparens, amelyet a felvonulók a magasba tartottak az Ötödik sugárúton. A menetben ott vonult Michael Bloomberg New York-i polgármester, valamint Christine Quinn, a városi tanács 45 éves elnöke és párja, Kim Catullo. A két nő május 19-én házasodott össze.

Idén első ízben katonák is csatlakozhattak a menethez. Egy tavaly ősszel hozott törvény lehetővé teszi számukra, hogy nyíltan vállalják másságukat.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?