A második emberi kergemarhakóros esetet jelentették Olaszországban

Róma |

<p>Egy 42 éves nő Olaszországban a második ember, akinél kergemarhakórt diagnosztizáltak - jelentette szerdán az ANSA hírügynökség, mely szerint a nő reménytelen állapotban kórházban fekszik.</p>

A páciensnél egy milánói idegkórházban tavaly októberben diagnosztizálták a Creutzfeldt-Jakob-kór (CJD) egyik változatát, majd a nyugat-toszkánai Livorno egyik kórházba szállították át, ahol már kómában van.
Azt még nem tudják, hogyan fertőződött meg a nő, ám feltételezik, hogy még az 1990-es években történhetett. 2009-ben az olasz egészségügyi minisztérium úgy jelentette be a nő betegségét, mint amely "vélhetően a CJD egyik változata".
Az egyetlen eddigi emberi kergemarhakóros esetet Olaszországban 2002-ben jelentették Szicília szigetén.
Múlt pénteken az Európai Unió illetékesei azt közölték, hogy az állatokban a kergemarhakór csaknem teljesen eltűnt Európában. Mint elmondták, mindössze 67 kergemarhakóros esetet igazoltak tavaly, és ezek is öreg szarvasmarhák voltak, melyek már régen fertőződtek meg.
Az 1990-es években pánik tört ki, miután Nagy-Britannia jelezte, hogy a kergemarhakór és az emberi Creutzfeldt-Jakob-kór egyik új formája között kapcsolat van. Szakértők szerint a fertőzött állatokból származó hús és belsőségek fogyasztásával kerülhetett át emberre a szivacsos agyvelőgyulladást okozó fertőzés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?