A magyarok tehetnek a bukaresti diszkótűzről egy román képviselő szerint

Bukarest |

<p>Egy Budapesten készült, Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott forgatókönyv áll az eddig&nbsp; hatvan halálos áldozatot követelő bukaresti klubtűz hátterében egy román törvényhozó szerint - számolt be róla a <a href="http://nol.hu/kulfold/magyarok-terveltek-ki-a-bukaresti-klubtuzet-hogy-…;

A szociáldemokrata Ninel Peia azt állítja, titkosszolgálati forrásokból értesült a tervről, amelynek célja Románia feldarabolása volt. A kevéssé ismert politikus, mellesleg a titkosszolgálati egyetem doktorandusza, blogbejegyzésében abból indul ki, hogy a Colectiv klubban október 30-án kiütött tűz nem szerencsétlen baleset eredménye, hanem gyilkos kéz műve. Azt állítja, információi vannak arról, hogy az ördögi tervet „egy budapesti egyetem laboratóriumaiban főzték ki, amin egyetlen jóhiszemű román sem csodálkozik".

Eszerint a klubtűz nyomán utcára vonult tízezrek közé provokatőrök épültek be azzal a céllal, hogy a 30 ezres tömeget feltüzelve „ellenforradalmat robbantsanak ki". A terv részeként felgyújtották volna a belügyminisztériumot, a kormány és a parlament épületét, aminek Peia szerint „hasonló hatása lett volna, mint a Reichstag 1933-as leégésének", vagyis „véget vetett volna a román demokráciának".

A már említett titkosszolgálati források szerint Kolozsvárott készenlétben állt egy értelmiségiekből, politikusokból és üzletemberekből álló csoport, amely még akkor éjjel kikiáltotta volna Erdély függetlenségét, és megalakította volna a „magyar irányultságú" Erdélyi Köztársaságot, német protektorátusként, Oroszország garanciája mellett. Egy hasonló csoport Iasiban kikiáltotta volna Moldva függetlenségét. 

Peia szerint „egyetlen felelősséggel teli gesztus akadályozta meg az ördögi tervet, a parlament megsemmisítését és a haza végérvényes feldarabolását": Victor Ponta kormányfő lemondása. A miniszterelnök távozása azonnal lehűtötte a kedélyeket, így az idegen manipulátoroknak nem volt már mit kihasználniuk – írja.

A forgatókönyv apró szépséghibája, hogy a miniszterelnök lemondását követő estén még többen vonultak utcára, a személycseréken túl a politika rendszer reformját követelve - írja a nol.hu.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?