A korrupció felszámolását sürgette karácsonyi beszédében a spanyol király

Madrid |

<p>A korrupció felszámolásának szükségességét hangsúlyozta első karácsonyi tévébeszédében a néhány hónapja trónra lépett VI. Fülöp spanyol király, akinek nővére ellen nemrég emeltek vádat egy adócsalási ügyben.</p>

Bár a király név szerint nem említette nővérét, Krisztina hercegnőt, beszédében leszögezte, hogy "nem lehet különleges elbánásban részesíteni" a köztiszteletben álló posztokat betöltőket, és "a közhivatal-viselés nem lehet a haszonszerzés vagy a meggazdagodás eszköze".    Mindazonáltal azt is megjegyezte: biztató, hogy egyes korrupcióval vádolt elöljárókat bírósági eljárások során vonnak felelősségre tetteikért.    Az uralkodó elfogadhatatlannak nevezte az ország lassú gazdasági kilábalását és a magas munkanélküliséget. Emellett Katalónia és Spanyolország összetartozását hangoztatta.    A karácsonyi beszéd - amit a tévében minden évben milliók néznek - hagyományosan a legfontosabb megnyilatkozása a spanyol királyoknak. VI. Fülöp most először intézett karácsonyi beszédet a nemzethez azóta, hogy júniusban - apja, I. János Károly lemondása után - átvette a trónt.    A beszédnek külön pikantériát ad, hogy hétfőn úgy döntött a Palma de Mallorca-i felsőbíróság, hogy két rendbeli adócsalás vádjával bíróság elé kell állnia Krisztina hercegnőnek. Ez az első eset, hogy a spanyol királyi család egy tagját arra kötelezik, hogy jelenjen meg egy bíróság előtt. A királyi család tekintélyét erősen megtépázó korrupciós ügy elsőrendű vádlottja a hercegnő férje, aki az ügyészek szerint mintegy hatmillió eurót sikkasztott el.    A hercegnő és férje elleni eljárás mindazonáltal csak egy volt az utóbbi idők spanyolországi korrupciós ügyeinek hosszú sorában, amelyek az ország több nagyobb politikai pártját, sőt Rodrigo Rato korábbi gazdasági minisztert, a Nemzetközi Valutaalap egyik volt vezetőjét is elérték.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?