A kínai nagy tűzfal sem állja útját Trumpnak

<p>Még az internet használatát szigorúan szabályozó kínai cenzúra sem tudja elhallgattatni az amerikai elnököt a Twitteren: a szerdán Pekingbe érkező Donald Trump Kínában is azt írhatja ki mikroblog-oldalára, amit csak akar - biztosította az újságírókat egy magas rangú amerikai tisztségviselő a kínai fővárosban.</p>

Peking a kínai nagy tűzfalnak nevezett szigorú szűrőn keresztül a Twitter mellett a Facebook és a Google használatát is tiltja, és szigorúan ellenőrzik a kínai felhasználók által a világhálón megjelenített tartalmakat. Ezért sokakban felmerült, hogy a nagy tűzfal Trump tweetjeit is elnémíthatja.

Ám a kínai külügyminiszter-helyettes már múlt héten megnyugtatta mindazokat, akik hiányolnák az amerikai elnök esetlegesen elmaradó mikroblog-bejegyzéseit. Leszögezte: a sajtónak nem kell aggodalmaskodnia amiatt, hogy Trump elnök milyen módon tud majd kommunikálni a külvilággal a látogatása alatt.

Egy 2013-ban elfogadott jogszabály értelmében Kínában akár hároméves börtönbüntetés is járhat egy olyan, "gyalázkodónak" minősített internetes bejegyzésért, amelyet több mint 500 alkalommal osztanak meg a világhálón. Börtönt szabhatnak ki akkor is, ha több mint 5000 alkalommal tekintenek meg felhasználók egy kifogásolhatónak tartott bejegyzést. Egy 2016-os törvény megtiltotta minden olyan tartalom internetes közzétételét, amely sérti a "nemzet becsületét", "megzavarhatja a gazdasági és társadalmi rendet", vagy "a szocialista rendszer megdöntésére irányul". Kínában a mobilkommunikáció szinte minden formáját ellenőrzik, több tízezer ember különösen szigorú megfigyelés alatt áll.

A Kínába látogató más külföldiekhez hasonlóan viszont Donald Trump is szabadon twitterezhet tovább az országban, ha megfizeti az előírt roaming-díjakat. Bár amerikai elnökként minden bizonnyal nem a roaming útján elérhető helyi hálózathoz csatlakozik majd, hanem valamilyen más, különösen biztonságos technológiát használ a kommunikációhoz - latolgatta az AFP francia hírügynökség.

Kínának a Twitter helyett egyébként megvan a saját mikroblog-oldala, a Weibo, amelynek minden hónapban több mint 300 millió aktív felhasználója van. A Weibón sem árt azonban óvatosan bánni a kritikai megjegyzésekkel: tavaly egyéves börtönt szabtak ki egy férfira, aki a rendőrség egyik mikroblog-oldalán bírálta a mezőgazdasági reformot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?