A Jobbik arra kéri híveit, vegyenek részt a vasárnapi demonstráción

Budapest |

<p>A Jobbik üdvözli a Civil Összefogás Fórum kezdeményezését, és arra kéri szimpatizánsait: vegyenek részt a vasárnapi demonstráción, hogy ily módon is kinyilvánítsák elkötelezettségüket az előre hozott választások iránt - olvasható a pártnak az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.</p>

Mint írták, a Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint az európai parlamenti (EP) választások eredménye után végleg egyértelművé vált, hogy "a magát válságkezelőnek hazudó rablókormány" nem maradhat tovább hatalmon, görcsös ragaszkodása nem szolgál legitimáló eszközként.
    "Az új erő csatlakozik minden olyan kezdeményezéshez, amely a Bajnai-kormány leváltását és új választások kiírását szorgalmazza" - közölték.
    A Jobbik a tájékoztatás szerint arra kéri szimpatizánsait, hogy a Hősök teréről induló tüntetésen vegyenek részt minél nagyobb számban.
    A Civil Összefogás Fórum nevű formáció képviselői szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy civil szervezetek Utolsó figyelmeztetés címmel tüntetnek majd a kormány ellen vasárnap.
    Csizmadia László, a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület elnöke azzal indokolta a demonstrációt, hogy az európai parlamenti választáson a többség a változásra szavazott.
    Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum alapítója és egyik szóvivője szerint a Bajnai-kormány társadalmi támogatottsága június 7-én megszűnt.
    "A Fidesz és a Jobbik nem ellenségek, a legnagyobb ellenzéki pártnak tudomásul kell vennie, hogy új politikai erő is képviseli a jobboldalt. Közös ellenségük a Bajnai-kormány" - jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón a politológus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?