A helyén maradhat a korrupcióval vádolt brazil elnök

Brasilia |

<p>Az ellenzéknek nem sikerült megnyernie a szerdai szavazáson a brazil kongresszus alsóházi képviselőinek kétharmadát, hogy korrupciós vádak miatt indítsanak alkotmányos vádeljárást Michel Temer államfő ellen, és függesszék fel hivatalából az elnököt.</p>

Az 513 képviselő egyenként szavazott, és 172 ellenszavazatnál világossá vált, hogy a kezdeményezés elbukott.

Temert a vádak szerint megvesztegették. Az ügyészség szerint több mint 12 millió dollárnyi kenőpénzt fogadott el a világ legnagyobb húsfeldolgozójától politikai előnyökért cserében. Az ellenzék képviselői játékpénzzel teli bőröndökkel érkeztek az ülésterembe, s azt kiabálták, hogy "Temernek mennie kell!". Az elnök és jogászai tagadták, hogy Temer törvényt sértett. Támogatói szerint az ügyészség sem bizonyította, hogy Temer jogszabályt szegett.

Egy márciusban napvilágot látott hangfelvétel tanúsága szerint az elnök vesztegetési pénzek kifizetését hagyta jóvá az azóta korrupció miatt 15 év börtönre ítélt korábbi parlamenti elnöknek, Eduardo Cunhának, aki sok politikus "piszkos ügyeivel" volt tisztában. Emellett Temer egyik tanácsadóját egy 150 ezer dollárt tartalmazó bőrönddel vették őrizetbe, s a pénz nagy részét a gyanú szerint az elnöknek szánták. Temer támogatói szerint viszont a hangfelvétel törvénytelenül készült, a bőrönd pedig nem más, mint "gumicsont".

Ha a képviselők kétharmada megszavazta volna az elnök felfüggesztését, akkor az elnököt fél évre felfüggesztették volna hivatalából, s a legfelsőbb bíróságnak kellett volna kivizsgálnia az ellene felhozott vádakat, s döntenie arról, hogy Temer elnök maradhat-e. Egyébként elődjét, Dilma Rousseffet éppen így távolították el a hatalomból.

A konzervatív Temert koalíciós partnerként támogató Brazil Szociáldemokrácia Párt (PSDB) vezetője egyébként támogatta Temer felfüggesztését.

"Nem ezért, mert meneszteni akarjuk az elnököt, hanem, mert a braziloknak elegük van abból, hogy a politikusokat ennyi gyanú lengi körül" - magyarázta Ricardo Tripoli, hogy miért támogatja, hogy Temer ellen vizsgálat induljon. Tripoli szerint azzal, hogy a törvényhozás megvédte az elnököt, árt a politikai rendszer hitelességének.

Paolo Abi-Ackel, aki szintén PSDB politikusa, viszont úgy vélte, hogy nem időszerű az elnök elmozdítása, amikor éppen sikerült beindítani a gazdasági növekedést, megzabolázni az inflációt, a kamatokat és a munkanélküliséget.

Rodrigo Jadot legfőbb ügyész viszont várhatóan mandátumának szeptemberi lejárta előtt még legalább két ügyben vádat emel az elnök ellen az igazságszolgáltatás akadályozása és zsarolás miatt, és a képviselőkön így nagyobb lesz a nyomás, hogy elmozdítsák posztjáról az államfőt, aki egyébként meglehetősen népszerűtlen is; csak a választópolgárok öt százaléka támogatja.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy míg a Temert leváltani akaró képviselők a szavazáskor többnyire hangos kiáltással tudatták, hogy hol állnak a kérdésben, a mellette kiálló politikusok többnyire némán szavaztak, s egyáltalán nem biztos, hogy újra elegendően támogatják majd az elnököt, ha az újabb korrupciós vádak miatt ismét az elmozdításáról kell szavazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?