A görögök segítik a szíriai menekültek továbbjutását Európába

k
Athén |

<p>Görögországban a kormányfő elnökletével válságtanácskozást tartottak kedden a bevándorlók egyre növekvő száma miatt, és úgy határoztak, hogy a szíriai menekülteknek megadják a továbbutazáshoz szükséges dokumentumokat - jelentette az állami televízió.</p>

"Úgy döntöttünk, hogy (a görög szigetekről) minden bevándorlót az ország belsejébe hozunk" - nyilatkozott a tanácskozást követően Gabriel Szakellaridisz kormányszóvivő. Azok a szíriaiak, akik menedékjogot kérnek, azonnal meg fogják kapni a hivatalos okmányokat, és ezután továbbmehetnek azokba az országokba, ahova szeretnének - tette hozzá. 

Az Alekszisz Ciprasz kormányfő vezette ülésen több miniszter, valamint a parti őrség magas rangú tisztségviselői vettek részt. Arról is határoztak, hogy Athén kérni fogja az uniótól, hogy a menekülteket a tagállamok között egyenletesen osszák szét. Ez a téma nem csak "görög", hanem "nemzetközi" - jegyezte meg a szóvivő.

A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a menekülteket ideiglenesen a görög hadsereg régi kaszárnyáiban, valamint a városok elhagyatott épületeiben szállásolják el. Tazia Krisztodulopulu bevándorlásügyi miniszterhelyettes a görög közszolgálati rádiónak azt mondta, azzal számol, hogy a következő hónapokban több mint 100 ezer bevándorló érkezik az országba, elsősorban Szíriából. A parti őrség részéről viszont azt közölték, hogy ennél lényegesen nagyobb menekülthullámra számítanak.

Hivatalos adatok szerint az utóbbi két napban több mint 800 bevándorlót fogtak el az égei-tengeri szigeteken és a partok közelében, egyedül kedden több mint 300-at - derült ki Leszbosz, Kiosz, Számosz és Kósz szigeteki beszámolókból. 

Kedden számos bevándorló, sok esetben egész családok érkeztek meg Athénba. Ők azt mondták, keresik annak módját, hogy Nyugat-Európa irányában elhagyhassák az országot. Az idei év első három hónapjában 10 445 bevándorlót, többségében szíriai állampolgárt tartóztattak fel a görög hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?