A gízai piramisok közelében bomba robbant, halottak és sebesültek

Kairó |

<p>Pokolgép robbant csütörtökön a gízai piramisok közelében lévő el-Haram kerületben; a detonációban legkevesebb hat ember életét vesztette, tizenhárman pedig megsebesültek - jelentette az egyiptomi sajtó.</p>

Az első jelentések szerint a robbanószerkezet akkor lépett működésbe, amikor a rendvédelmi erők lerohantak egy lakást, amelyben a gyanú szerint radikális iszlamisták rejtőzködtek. Később a belügyminisztérium jelentette, hogy a rendőrök megpróbáltak hatástalanítani egy időzített bombát, amikor az a levegőbe repült.

 A CBC Extra nevű helyi hírtévé értesülései szerint a keresett iszlamisták a történtek idején nem tartózkodtak a lakásban. 

A halottak között van két rendőr és az érintett épület egyik lakója, ugyanakkor a másik három halálos áldozat kiléte egyelőre nem ismert. A 13 sebesült közül kettő állapota válságos.

Az utóbbi hetekben megszaporodtak a biztonsági erők által végrehajtott hasonló rajtaütések, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy a két éve elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi hívei a 2011-es forradalom január 25-ei évfordulója alkalmából megmozdulásokra készülnek.

Az észak-afrikai országban csaknem hetente adnak hírt kisebb-nagyobb merényletekről, az említett környéken is több hasonló erőszakcselekmény történt az elmúlt hónapokban.

Ugyancsak csütörtökön ismeretlen fegyveresek agyonlőttek öt rendőrt a Sínai-félsziget nyugati részén fekvő el-Arís városában. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez kötődő helyi csoport, a Vilájat Színáa jelentkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?