A francia Becsületrenddel tüntették ki a volt magyar sajtószabadság-képviselőt

Bécs |

<p>A Becsületrend lovagi fokozatát adományozta Franciaország Haraszti Miklósnak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) volt sajtószabadság-képviselőjének.</p>

A kitüntetést csütörtök este adták át Bécsben Franciaország EBESZ-nagykövetségén. Francois Alabrune nagykövet az elismerést átnyújtva méltatta Harasztinak életútja során, valamint ezen belül a nemzetközi szervezet tisztségviselőjeként a sajtószabadság érvényesülése érdekében kifejtett tevékenységét.

A sajtószabadság-képviselő posztját az 56 tagú, bécsi székhelyű kormányközi szervezet 1997-ben hozta létre. A megbízatás három évre szól, és egyszer újítható meg.

Haraszti Miklós a rendszerváltás előtt íróként, újságíróként, a demokratikus ellenzék tagjaként tevékenykedett. 1990-94 között az
SZDSZ országgyűlési képviselője, majd egyetemi tanár volt. 2004-ben választották meg sajtószabadság-képviselővé, a tisztséget két cikluson át, 2010 márciusáig töltötte be. Utóda Dunja Mijatovic, a bosznia-hercegovinai médiahatóság volt elnöke lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?