A cseh kormány a szükségállapot meghosszabbítását kéri a parlamenttől

koronavírus Csehország

A csehországi szükségállapot meghosszabbítását kéri a parlamenttől a kormány, az erről szóló beadványt hétfőn fogadta el az Andrej Babiš miniszterelnök vezette koalíciós kabinet – közölte Jan Hamáček kormányfőhelyettes és belügyminiszter az ülés utáni sajtótájékoztatón.

Csehországban október 5-én hirdettek szükségállapotot, s ezt azóta már ötször meghosszabbították. Ez a jogi helyzet február 14-én jár le. Hamáček szerint a kormány azt kéri a képviselőháztól, hogy engedélyezze a szükségállapot harminc nappal, azaz március 16-ig való meghosszabbítását.

Nem hivatalos értesülések szerint a képviselőház csütörtökön délután tűzi napirendre a kormány kérését. Ezt megelőzően kedden találkoznak a kisebbségi kormánykoalíciós és az ellenzéki pártok képviselői, hogy megpróbáljanak közös álláspontra jutni ebben a kérdésben.

A korábbi esetekben a koalíciós kormány kérését a kabinetet eddig kívülről támogató kommunista párt segítségével sikerült elfogadtatni a parlamenti alsóházban. Az ellenzéki kommunista párt vezetősége azonban pénteken elutasította a kormány beadványának támogatását arra hivatkozva, hogy a kabinet nem teljesítette a pártnak tett ígéreteit. A többi ellenzéki párt is különböző feltételeket szab a szükségállapot meghosszabbításának támogatására.

A cseh kormány a rossz járványhelyzetre való hivatkozással indokolja a szükségállapot meghosszabbítását. Hamáček szerint amennyiben nem sikerül meghosszabbítani a szükségállapotot, összeomlik a rendkívül leterhelt cseh egészségügy, mert a kormány nem fogja tudni biztosítani a működéséhez szükséges rendkívüli feltételeket, például a hadsereg vagy az orvostanhallgatók segítségét.

Tavaly tavasszal a koronavírusjárvány miatt több mint két hónapig volt szükségállapot Csehországban. Jelenleg ez az állapot már több mint négy hónapja tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?