"A britek sok problémának néznek elébe"

<p>Válaszol Marco Incerti, a brüsszeli Európai Politikák Kutatóintézetének szakértője.</p>

Mit jelent a népszavazás eredménye Nagy-Britannia számára?

Már most elmondhatjuk, hogy a britek sok problémának néznek elébe. Elsősorban el kell dönteniük, hogy elindítják-e a kiválási folyamatot, amelyet a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szabályoz, s ha igen, mikor teszik ezt meg. Ezután rengeteg munka vár mindkét félre, hiszen szinte beláthatatlan folyamat lesz az EU-t Nagy-Britanniával összekötő valamennyi szál elvágása. Ami a belpolitikát illeti, abszurd helyzet állt be, amikor a kiválásért folyó kampány vezetője, s az ország lehetséges új miniszterelnöke, Boris Johnson egyszer csak azt mondja, nem kell elsietni az 50. cikk érvényesítését, s egyelőre még minden marad a régiben. Egyébként azt gondolom, ezért a sokkoló lépésért a politikai felelősségnek meg kell oszlania a brit politikai palettán, s nagyon úgy tűnik ez így is lesz, hiszen David Cameron beharangozott lemondását követően számos hang követeli a munkáspárti vezető, Jeremy Corbyn távozását is azzal az indokkal, hogy nem kampányolt eléggé a maradásért, hozzájárulva ezzel a végeredményhez.

Valóban felmerül, hogy a britek igazából nem tudatosították, miről is döntenek, s most látva a lavinát, amit elindítottak, megpróbálnak visszatáncolni. Lehetséges egy ilyen forgatókönyv?

Elméletileg lehetséges, hiszen csak néhány óra telt el az eredmények ismertetésétől, s a médiák már arról írnak, hogy sok szavazó, akik a kilépésért voksoltak csak azért tették, mert nem hitték, hogy ez az oldal nyerhet. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindazok a kockázatok, amikre a kampány során szakértők figyelmeztettek, s amiket a brexit támogatói megfélemlítésnek és irreálisnak neveztek, most valóra válnak. Boris Johnson szavaival együtt ez valóban abba az irányba mutathat, hogy a britek meggondolhatnák magukat, csakhogy most már az EU részéről lehetne ezzel gond. Az EU vezetői ugyanis a népszavazás eredményét megismerve egyértelműen kijelentették, hogy mielőbb el kell indítani az 50. cikkbe foglalt folyamatot.

Ezt formálisan az EU is elindíthatja, vagy ez csak az egyes tagállamok kompetenciája?

Formálisan csak a tagállamok tehetik ezt meg, de azt gondolom, Nagy-Britannia nagyon kínos helyzetbe kerülne most, ha az eredmény ellenére mégsem lépné meg a szükséges lépéseket. Az EU vezetői ugyanis felszólították Londont, minél előbb indítsa el a folyamatot, mert annak késleltetése csak meghosszabbítaná a bizonytalanságot az EU-n belül, ami nem kívánatos.

Nincs tehát egy olyan forgatókönyv, hogy az EU mégis megpróbálná benntartani a briteket, s valamiféle tárgyalásokat kezdene ez irányban?

Jelenleg nem tartom ezt valószínűnek. Azt gondolom, az EU nem a megfelelő üzenetet küldené ki ezzel. A britek ugyanis döntöttek, s bár lehet egy másik népszavazás is, de azt gondolom, ez csak egy bizonyos idő elteltével jöhet számításba.

Mit jelent a brit népszavazás Európa számára?

Véleményem szerint itt nem csak maga az EU érintett, hiszen a brexitről szóló referendum jól beleilleszkedik abba trendbe, ami általánosan megfigyelhető, ez pedig a politikába és a klasszikus intézményekbe vetett hit meggyengülése. Az EU-nak komolyan kell vennie ezt a jelet, s itt elsősorban az egyes tagállamok vezetőire gondolok. Láthattuk, hogy Angela Merkel hétfőre egy szűk körű tanácskozást hívott össze, amelyen Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, a francia elnök és az olasz miniszterelnök vesz részt, ami természetesen kiválthatja a többi tagállam nemtetszését, beleértve Szlovákiát is, amely ráadásul pár nap múlva átveszi az uniós elnökségi posztot. Tehát az egyik oldalon van itt egy igény arra, hogy az EU „magja” fogalmazzon meg egy egységes álláspontot, másrészt viszont ez a mellőzött tagok ellenkezését válthatja ki. Anélkül, hogy jóslásokba bocsátkoznék, azt gondolom, hogy például a Visegrádi Négyek részéről várható egyfajta ellenkezés, hiszen a múltban már elhangzott a részükről hasonló kritika.

Mennyire lehet a brit népszavazás precedens, amit a többi tagállam is követhet?

Ez természetesen szerepet fog játszani a jövőben, a nacionalisták biztosan hivatkozni fognak rá Európa-szerte. Jelenleg nehéz megsaccolni, ennek mekkora reális hatása lesz az eseményekre. Némely kijelentések jelentősége szerintem túl lett dimenzionálva, például a holland Geert Wildersé, akinek nagyon kicsi az esélye arra, hogy a közeljövőben Hollandia miniszterelnöke legyen. Ahol több okot látok az aggodalomra, az Franciaország, ahol Marine Le Pen és a Nemzeti Front is azonnal reagált az eseményekre, azt követelve, hogy Párizs is tartson a témában népszavazást. Itt egy jelentősebb támogatottsággal bíró pártról van szó, s tudjuk, hogy jövőre elnökválasztást tartanak Franciaországban, aminek egyik esélyese éppen Le Pen. Elképzelhető, hogy a francia elnökválasztási kampánynak az ország EU-ból való kiválása lesz az egyik témája.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?