819 ezren menekültek el Moszulból az ostrom kezdete óta

Moszul |

<div>Legalább 819 000 ember menekült el az iraki városból és környékéről azóta, hogy tavaly októberben megkezdték az ostromot az Iszlám Állam elleni hadműveletben.</div>

Jászem Mohamed al-Jaf iraki migrációs miniszter közleménye szerint február óta 642 000 ember hagyta el a város nyugati felét. Egy körülbelül 350 000 fő befogadására alkalmas menekülttábort létesítettek a Moszul nyugati részéből menekülők számára a város keleti felében, amelyet januárra tisztított meg az iraki hadsereg. A létszámon felül érkező menekülteket pedig a ninivei kormányzóság más részén felállított táborokba szállították. A migrációs ügyekért felelős tárca vezetője szerint a nyugat-moszuli menekültek segítését és támogatását jelentősen megnehezíti az a körülmény, hogy a kormány előzetes becsléseihez képest kétszer annyian menekültek el a város nyugati feléből. Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az észak-iraki nagyváros felszabadítására.  A nyugat-moszuli óváros nagy része még mindig a dzsihádisták kezén van, az iraki katonai hírszerzés korábban közölt információi szerint a terrorszervezet mintegy 700 harcosa ásta be magát a városnak ezen a részén. Az ENSZ iraki missziójának összesítése szerint májusban 354 ember vált erőszakcselekmények áldozatává, és további 470 sebesült meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?