79-re emelkedett a vonatbaleset áldozainak száma

Madrid |

<p>&nbsp;Elhunyt a szerdai spanyolországi vonatszerencsétlenségben megsérült egyik utas, ezzel 79-re emelkedett a halálos áldozatok száma - közölték Galicia tartomány hatóságai vasárnap. A sérültek közül hetvenen vannak kórházban, és 22-nek válságos az állapota. Két gyerek is van köztük.</p>

Az áldozatok azonosítása vasárnap befejeződött, a szerelvény összes darabját összegyűjtötték a szakértői vizsgálat céljából.

A mozdonyvezetőt vasárnap bíróság elé állítják Santiago de Compostelában gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával, még mielőtt letelik a 72 óra, ameddig előzetes letartóztatásban lehet tartani. Francisco José Garzón nem tett vallomást, amikor a rendőrség a kórházban kihallgatta.

Az eddigi vizsgálatok azt bizonyították, hogy a Madridból érkező szerelvény mindössze négy kilométerre a Santiago de Compostela-i pályaudvartól túl későn fékezett egy rendkívül éles kanyarban. A sebességét tekintve a hagyományos és a szupergyors közötti, úgynevezett hibridvonat egy nagysebességű közlekedésre alkalmas vonalon haladt óránkénti 190 kilométerrel, noha az adott szakaszon 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?