61,6 milliárd dollár a Mexikói-öbölbeli olajszennyezés számlája

New York |

<p>A BP olajipari óriás által elkészített végső számla szerint 61,6 milliárd dollárba került a cégnek a Mexikói-öbölben 2010-ben bekövetkezett olajszennyezés és következményeinek felszámolása. A BP most először közölt mindenre kiterjedő összegző adatot.</p>

A Deepwater Horizon nevű kitermelő toronynál 2010. április 20-án történt robbanás következtében 4,9 millió hordónyi kőolaj jutott a Mexikói-öböl vizébe. Az Egyesült Államok legsúlyosabb környezetszennyezésének forrását, a sérült mélytengeri olajkutat 5 hónappal később, szeptember második felében sikerült csak véglegesen lezárni.
    Egy múlt évi jelentés szerint négy évvel a katasztrófa után is legalább 3200 négyzetkilométernyi területen borította lesüllyedt olaj a tengerfeneket a Mexikói-öbölben.
    Tavaly a BP 20,8 milliárd dolláros kártérítést fizetett az olajömlés miatt peren kívüli egyezség értelmében. Ez volt eddig a legnagyobb olyan peren kívüli kártérítési megállapodás az Egyesült Államok történetében, amelyet egyetlen jogi személlyel kötöttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?