32 fiú halt meg idén a hagyományos beavatási szertartásokon

Johannesburg |

<p>Harminckét fiú halt meg és több mint 150 került kórházba idén az egyes dél-afrikai etnikumok körében szokásos beavatási szertartások miatt &ndash; közölte kedden a kormány.</p>

A halálesetek és a fertőzések többsége a megfelelő higiéniai elővigyázatosság nélkül elvégzett körülmetélések következménye – közölte Sifiso Ngcobo, a hagyományügyi minisztérium szóvivője.  A többi fiú erőszakos cselekmények, kiszáradás, illetve rossz higiéniai körülmények következtében halt meg – tette hozzá a szóvivő. A legtöbb haláleset (27) és sérülés idén is Kelet-Fokföld tartományban, Nelson Mandela szülőföldjén történt, ahol ezek a rítusok a térségben többségben élők xhoszák kultúrájának alapelemei. A körülmetélést azután hajtják végre, hogy a fiúk két-négy hétre visszavonulnak a bozótba, ahol különböző hagyományos és titkos próbáknak, vetik alá őket, amelyeken férfivá váláshoz szükséges ellenálló képességükről és szívósságukról kell tanúbizonyságot adniuk. A szertartások közben elhunytak magas száma miatt évek óta aggódó kormány már 150 engedély nélkül működő beavató iskolát záratott be. A családokat arra biztatják, hogy indítsanak eljárást a pénzért beavatást végző sarlatánok ellen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?