1,6 millió ukrán talált menedéket lengyel családoknál

ukrán válság k

A háború kitörése óta 1,6 millió ukrán talált menedéket lengyel családoknál – közölte csütörtökön a lengyel közszolgálati rádióban Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes.

Szefernaker aláhúzta: a társadalom menekültek iránti szolidaritásának köszönhetően Lengyelországban nem kellett menekülttáborokat létesíteni, létrejöttek viszont átmeneti tömegszállást nyújtó humanitárius központok, amelyek az elmúlt év folyamán félmillió embert fogadtak, jelenleg mintegy 80 ezer ember tartózkodik ezekben a létesítményekben.

Az ukrajnai menekültek gyorsan beilleszkednek Lengyelországban, a hazájukban zajló orosz agresszió ellenére normális életet szeretnének élni – mondta a miniszterhelyettes. Közlése szerint 1,5 millió ukrán állampolgár kapott lengyel személyazonosító számot (PESEL), amely hivatalos ügyintézést, cégalapítást is lehetővé tesz.

A lengyel határőrség csütörtöki adatai szerint az ukrajnai háború kitörése óta mintegy 10 millióan érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, Ukrajna felé pedig több mint 8 millióan lépték át a határt.

A lengyel hatóságok a PESEL alapján igyekeznek megállapítani azon ukránok számát, akik Lengyelországban maradtak, vagyis nem tértek vissza hazájukba, illetve nem utaztak el harmadik országba. Szefernaker azonban a csütörtöki interjúban megjegyezte: a személyazonosító számmal rendelkező ukránok közül is vannak olyanok, akik visszatértek hazájukba, így jelenleg mintegy 1,3 millióra becsülik azok számát, akik hosszabb lengyelországi tartózkodásra készülnek.

A menekültek körében végzett felmérésekre hivatkozva Szefernaker közölte: mintegy 80 százalékuk önállósodott, vagyis mukát talált, iskoláztatja gyermekeit. A lengyel állam támogatást nyújt a többgyermekes anyáknak, valamint a beteg, idős, fogyatékkal élő ukrán állampolgároknak – emlékeztetett.

A lengyel elnök által januárban aláírt törvénymódosítás értelmében a humanitárius központokban élő, Lengyelországban 120 napnál hosszabb ideig tartózkodó, munkaképes ukránok március 1-től a költségek 50 százalékával járulnak hozzá ellátásukhoz, május elsejétől pedig – a lengyelországi tartózkodás 180. napját meghaladóan – 75 százalékkal kell hozzájárulniuk a költségekhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?