1500 menekült gyermek kezdte meg az iskolát Görögországban

Athén |

<p>Csaknem 1500 menekült gyermek kezdte meg hétfőn az iskolát Görögországban, és a kormány szeretné elérni, hogy október végéig az országban tartózkodó több mint 20 ezer kiskorú menekült mindegyike részt vehessen az oktatásban.</p>

Az 1500 kisdiák tanítása országszerte 20 iskolában, valamint menekülttáborokban vette kezdetét.

A kormány terveit azonban nem minden helyi lakos fogadta kitörő örömmel. Leszbosz szigetén például a feldühödött szülők lakattal zártak le egy iskolát az Athina 984 rádióadó hétfői beszámolója szerint, és nagy volt a szülők ellenállása a Szaloniki közelében lévő, észak-görögországi Oreokasztro településen is. Ott már hetekkel ezelőtt megkezdődtek a tiltakozások az oktatási minisztérium kilátásba helyezett intézkedései ellen, arra hivatkozva, hogy a menekültgyerekeket nem oltották be, így veszélyt jelentenek a helyi iskolásokra.

Nikolaosz Filisz oktatási miniszter azonban múlt héten egy sajtótájékoztatón értésre adta, hogy az oltásról már régen gondoskodtak. A tárcavezető egyúttal leszögezte: a menekültgyerekeket nem szabad kirekeszteni, meg kell adni nekik a lehetőséget arra, hogy megtanulják a nyelvet, a szabadban pedig együtt játszhassanak a többi gyerekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?