Megugrott a Walt Disney negyedéves nyeresége

Az amerikai Walt Disney Co., a világ legnagyobb szórakoztató- és médiavállalata közel másfélszeresére növelte adózott eredményét, az egyszeri tételek nélküli nyeresége pedig jóval meghaladja a piaci várakozásokat.

A New York-i tőzsde szerdai kereskedésének leállítása után a cég azt közölte, hogy a december végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 1,91 milliárd dollár, részvényenként 1,04 dollár lett, 49 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 1,28 milliárd dollárnál, részvényenként 70 centnél.

Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereség 99 centről 1,22 dollárra nőtt.

A negyedéves bevétel gyakorlatilag nem változott éves szinten, 23,55 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 23,51 milliárd dollár után.

Elemzői vélemények átlagában minimálisan nagyobb, 23,6 milliárd dolláros bevétel mellett kisebb, 99 cent egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereség szerepelt.

A Disney legnagyobbnak számító média- és szórakoztatórészlegének bevétele 7 százalékkal, 9,9 milliárd dollárra csökkent. Az ebbe a üzletágba tartozó streaming szegmens negyedéves vesztesége 138 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 1 milliárd dollárról. A Disney+ streamingszolgáltatás előfizetői száma 1,3 millióval 111 millióra csökkent, de nagyobb lett az előfizetői bevétel a szolgáltatás árának  emelése hatására.

A filmes üzletágat magában foglaló szegmensben a veszteség 224 millió dollárt nőtt az egy évvel korábbi 1 millió dollár veszteségről néhány film gyenge bevétele miatt.

A vidámparkok, tengerjáró hajók, fogyasztási cikkek és videojátékok üzletág bevétele 7 százalékkal, 9,13 milliárd dollárra nőtt. A sportmédia részleg 4,84 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 4 százalékos növekedést jelent.

A Disney igazgatótanácsa 3 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot hagyott jóvá a folyó pénzügyi évre és bejelentette, hogy részvényenként 45 cent osztalékot fizet július 25-én. A Disney visszavásárlási programját 2018-ban függesztették fel és a társaság 2020 óta idén januárban fizetett először osztalékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?