Zvolenská szerdán tárgyal az egészségügyi nővérek képviselőivel

Pozsony |

<p>Az egészségügyi nővérek és szülészeti asszisztensek már jóváhagyott béremelése körüli gondokról tárgyal szerdán Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter az érintettekkel.</p>

Ugyanazon a napon Ivan Gašparovič államfő a béremelés hatályon kívül helyezését követelő Szlovák Orvosi Kamara képviselőit fogadja.
A Szlovákiai Egészségügyi Nővérek és Szülészeti Asszisztensek Kamarája korábban jelezte, ha a pénzügyi gondokra hivatkozó egészségügyi intézmények nem emelik a fizetéseket, bírósághoz fordulnak. Fellépésüket az orvosszakszervezet is támogatja. A kamara jelezte, elsősorban arra törekszik, amire eddig is: tárgyalásos megoldásra.
Zvolenská a jelenlegi gondok okát a kommunikáció hiányában látja: ez a probléma szerinte súlyosabb, mint a pénzügyi helyzet, és több minden be sem következett volna, ha a dolgokat kellőképpen megvitatják. Az egészségügyben uralkodó állapotokról a pénzügyminisztériummal is tárgyalni akar. Hangsúlyozta, a reszort rövid időn belül nem kerülhet másodszor is olyan válsághelyzetbe, mint a téli orvossztrájk idején.
A tárcavezető elmondta, hogy ugyan minden kormány száz nap türelmi időt kap, ő hivatala átvétele után azonnal cselekedni kezdett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?