Zöldebb lesz Szlovákia. A kabinet elfogadta a Környezetvédelmi Stratégiát

környezetvédelem
Pozsony |

A kormány ma azzal, hogy elfogadta a régóta várt Környezetvédelmi Stratégiát, erős felhatalmazást adott a környezet következetes védelmére Szlovákiában. Az ország végre egyértelműen meghatározott irányvonallal rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan kezelje a legnagyobb környezeti kihívásokat, mint a hulladéklerakók elleni küzdelem, a levegővédelem, illetve a faj- és élőhelyvédelem.

A jóváhagyást az Envirostratégia gyakorlati megvalósításának fázisa követi, jogszabály-módosítások vagy cselekvési tervek elfogadása révén.

„A Szlovákia előtt álló környezeti kihívások hosszú távú jövőképet és stratégiai irányvonalat követelnek meg. A nagy szakértői csoport által kidolgozott 2030-ig szóló Környezetpolitikai Stratégia az a dokumentum, amely meghatározza a célokat és intézkedéseket javasol ezek elérésére” – mondta Sólymos László miniszterelnök-helyettes, környezetvédelmi miniszter.

„Külön figyelmet fordít a környezeti nevelésre és bevezeti az oktatási tevékenységek nyomon követését és értékelését is. Javítjuk az összegyűjtött adatok terjedelmét és minőségét, különösen a víz, a levegő és a hulladék vonatkozásában, és a nyilvánosság számára elérhetővé tesszük ezeket” – jelentette ki Norbert Kurilla, szaktárca államtitkára.

„A stratégiai dokumentum három fő területre oszlik. A természetvédelemmel foglalkozó a vizek és erdők védelmére összpontosít. További területek az éghajlatváltozás és légvédelem, valamint a zöldgazdaság, beleértve a körforgásos gazdaságot és a hatékony hulladékkezelést” – magyarázta Martin Haluš, a Környezetpolitikai Intézet (IEP) igazgatója. A stratégiát az IEP elemzői dolgozták ki több tárca valamint a gazdasági, tudományos, szakmai és társadalmi szervezetek mintegy 160 szakemberével együttműködve.

A Környezetvédelmi Stratégia fő célkitűzései

Természetvédelem

A fő cél a biológiai sokféleség védelmének javítása, a fajok és élőhelyek állapotromlásának megakadályozása. 2024-ig a védett területek és védelmi fokozatok rendszerének felülvizsgálata és egyszerűsítése. 2025-ig a nemzeti parkok területének fele, 2030-ig pedig háromnegyede beavatkozásmentessé válik. Ezeken a területeken tilos lesz a fakitermelés, a többi területen pedig természetbarát gazdálkodást kell folytatni. A fakitermelés ellenőrzése is intenzívebbé válik. A fenntartható földművelés keretében az ökológiai gazdálkodás a teljes mezőgazdasági terület legalább 13,5százalékát teszi majd ki.
További célkitűzés a jó vízminőség elérése, és zöld intézkedésekkel biztosítani a fokozott árvízvédelmet. A víz visszatartásával, jobb tervezéssel és felelősségteljesebb vízgazdálkodással megakadályozni az aszály és a vízhiány kialakulását.

 

Levegővédelem

A levegővédelem terén javasolt intézkedések célja a széntüzelés visszaszorítása, valamint a környezetbarát közlekedés, a hatékonyabb és tisztább fűtési rendszerek támogatása. Ezen kívül a „szennyező fizet” elv következetesebb alkalmazása, valamint a szén- vagy biomassza- támogatás megvonása.

Az éghajlatváltozás területén Szlovákia 43 százalékkal csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a kibocsátáskereskedelmi rendszeren belüli ágazatokban és 20 százalékkal a rendszeren kívül a 2005-ös adatokhoz képest.

Zöldgazdaság

Szlovákia fokozatosan bevezeti a körforgásos gazdaság elveit. 2030-ra 60 százalékra növeli a települési hulladék újrafeldolgozásának arányát, 2035-re pedig 25 százalékra csökkenti a hulladéklerakón tárolt hulladék arányát. További cél megelőző intézkedésekkel megakadályozni az illegális hulladéklerakást.

Az ország 2030-ra visszaszorítja az élelmiszer-hulladék keletkezését. Az éttermek és szupermarketek kötelesek lesznek felhasználni az élelmiszert, a kifogástalan élelmiszert akár jótékonysági célra felajánlani vagy a szavatossági idejük lejárta után komposztálni esetleg energetikailag hasznosítani.

A szlovák ipar energiaintenzitása fokozatosan közelebb kerül az EU-átlagához. Az energiatermelés területén előnyben részesítjük a megújuló energiaforrásokból származó energia előállítását, ami nem terheli a környezetet.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?