Zoboralji olvasókönyv

Jókai Mária immár második kötetét jelenteti meg a Zoboralja vagy Zobor-vidék néphagyományairól. Első kötetében András-naptól (november 30.) tekintette át a régió népszokásait, az adventi időszakot, a karácsonyi ünnepkört, a szilvesztert, az újévi szokásokat érintve a farsangig. A tervezett — ha jól tudom — tetralógia második részében hamvazószerdától Szent Ivánig mutatja be a vidék hagyományait.

A könyvet kézbe véve rögtön feltűnik, hogy az első kötethez képest nőtt a betűméret, így a sorok nem olyan tömörek, zsúfoltak, jobb olvasni a könyvet. A fényképek azonban továbbra is fekete-fehérek, persze, a képek egy része nem is lehetne más, „koránál” fogva, de sok — a hagyományok továbbélését mutató — új kép is bekerült a monográfiába, szintén feketén-fehéren. Ennek, gondolom, gazdasági okai lehetnek, a kiadó széles olvasórétegek számára szerette volna elérhetővé tenni ezt a hasznos ismeretterjesztő munkát…

A könyv két nagyobb részre oszlik. Az első a húsvéti időszak szokásait mutatja be, hamvazószerdától pünkösdig; a második pedig az egyéb, ünnepkörbe nem tartozó jeles napokat veszi számba.

Év közben a népszokások általában valamilyen vallási ünnephez kapcsolódtak, s nem ritkán az egyházi ünnep szakrális jellege némelyik szokásra is átevődött. A szokásokhoz rendelődő íratlan szabályokat pedig mindenkinek be kellett tartania. (Erről bővebben szól Ferdinand Tönnies Közösség és társadalom című alapműve.) Különösen így volt ez a katolikus vidékeken számtalan tilalommal, korlátozással járó nagyböjti időszakban, amikor tilos volt bált, táncmulatságot rendezni, hangoskodni sem volt szabad; az öltözködést is szigorúan szabályozták, ahogy az étkezést is. A nagyböjti ételekből „ízelítőt” is kapunk a könyvben. A szent és a profán szép együttélésére példa a zsérei legénybíró-választás, melyre hamvazószerda délutánján került sor, s a szimbolikus rend fenntartása szempontjából rendkívül fontos esemény az egyházi tilalom ellenére nemritkán mulatozással fejeződött be. Míg a nagyböjt kezdete így a legényeké volt, a nagyhetet megelőző, bevezető virágvasárnaphoz lányszokások kapcsolódtak, a villőzés különböző formái, melyeket szinte minden településen másként neveztek.

Nagycsütörtöktől húsvét vasárnapig a feltámadásra való készülődés határozta meg a népszokásokat, nagycsütörtöktől nem szabadott dolgozni sem, csak kisebb, ház körüli munkákat végeztek. Nagyszombat „a hosszú, negyvennapos böjt után (…) a felszabadulás, az öröm napja volt, különösen a fiatalok, a gyerekek számára. Ezt a vidámságot, örömet az emberek külsőleg is érzékeltették. Előkerültek a »víg színű«, fiatalos ruhák.”

A tavaszi ünnepkört a pünkösd — mely mozgóünnep, a húsvét utáni ötvenedik nap — zárja, ekkor vetették a kendert, s végezték a pünkösdölést, mely már csak Gímesen él ép formájában.

A kötet második felében a gyűjtő a jeles napokat ismerteti. Ezek a következők: Gergely napja; Sándor, József, Benedek; Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, búzaszentelés, Szent György napja, májusfaállítás, Szent Flórián napja, fagyosszentek, Nepomuki Szent János, Szent Rita ünnepe, Szent Orbán napja, a keresztjáró napok, áldozócsütörtök, úrnapja, a búcsúk, Medárd napja, s végült Szent Iván napja. S ami meglepő a témát kevéssé ismerők számára, hogy nagy részük az 50-es, 60-as, 70-es évek ateista rendszerében is (nem zavartalanul, de) élt tovább. S most úgy tűnik — néhányuk legalábbis — sikeresen feltámadt tetszhalálából. A kötetet a tavaszi munkákat ismertető írás zárja.

E sorok írója nem folklorista, azt, hogy mennyit ér ez a könyv szakmailag, nem tudja megmondani, de a népszokások iránt érdeklődők számára hasznos, korrektül megírt olvasmány. Jókai Mária könyvét olvasva érdemes egy pillantást vetni az adatközlők életkorára: a szerző szinte az utolsó utáni pillanatban gyűjtötte, ami még gyűjthető volt. Bár akadna e boldogtalan nadrágszíjtelek minden régiójában hasonló, felelősségteljes gyűjtő! (AB-ART, Pozsony 2003)

Kocur László