Voltak, akik megpróbáltak kétszer szavazni az államfőválasztáson

államfőválasztás 2024

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint néhányan megpróbáltak kétszer szavazni az államfőválasztás első fordulójában, mégpedig az útlevelük felmutatásával, annak ellenére, hogy Szlovákiában is van állandó lakhelyük. 

Erre a lakhelynyilvántartásból derült fény – közölte Eduard Burda, az Állami Választási Bizottság elnöke és Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokért és népszavazásért felelős osztályának igazgatója. A helyi választási bizottságok az előírásoknak megfelelően a központi lakossági nyilvántartásnál (REGOB) ellenőrizték az adatokat.

„Az ilyen szavazást nem lehet automatikusan szándékos megtévesztésnek tekinteni, tévedésből is adódhat, mivel sok tartósan külföldön élő állampolgár nem szüntette meg hivatalosan állandó szlovákiai lakhelyét, tehát az továbbra is érvényes” – jelentette ki Chmelová.

A külföldön élő állampolgárnak nyilatkozatot kellett tennie a szavazásnál, hogy nincs állandó lakhelye Szlovákiában, a választási bizottság ezt telefonon ellenőrizte a lakhelynyilvántartásnál, majd az ilyen szavazót felvehette a választók listájára.

A belügyminisztérium azért adta ki a lakhelyellenőrzésre vonatkozó utasítást, hogy a törvényben meghatározott feltételek szerint biztosítva legyen a választás alkotmányos kereteinek betartása és a szavazás törvényes lebonyolítása.

„A 2014-es államfőválasztáson fordult elő, hogy egyes választók megpróbáltak kétszer szavazni, és néhányuknak sikerült is. A történtek sokáig foglalkoztatták a közvéleményt, egyrészt felkészületlenséggel vádolták a belügyminisztériumot, másrészt felmerült, hogy ’lyukas’ a választójogi törvény, ezért is volt szükség az ilyen esetek megelőzésére” – tette hozzá Burda és Chmelová.

Az előző választások tapasztalatai alapján a mostani hétvégén többen dolgoztak a központi lakossági nyilvántartásnál, hogy gyorsabban lehessen intézni a telefonos bejelentéseket, és a második elnökválasztási fordulóra is megfelelően felkészül ebből a szempontból is a tárca.

A belügyminisztérium még első forduló előtt közzétett tájékoztatása szerint az államfőválasztáson csak Szlovákia területén lehet szavazni, de azok a külföldön élő állampolgárok is szavazhatnak, akiknek nincs állandó lakhelyük az országban. Bármelyik szavazóhelyiségben leadhatják a voksukat, ha érvényes útlevelet mutatnak fel, továbbá becsületbeli nyilatkozatot tesznek, hogy külföldön van az állandó lakhelyük, illetve Szlovákiában nincs.  A becsületbeli nyilatkozat űrlapja megtalálható a minisztérium honlapján, de a választási bizottságnál, a szavazás előtt is ki lehet tölteni és aláírni. A nyilatkozatot nem kell hitelesíteni.

A helyi választási bizottság az ilyen szavazót felveszi a választásra jogosultak névsorába, és ezt feltünteti a szlovák útlevelében, valamint csatolja a külföldi lakhelyről szóló nyilatkozatot a választók névsorához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?