<p>Pozsony. A közlekedésügyi tárca megkezdte az országban épülő hidak ellenőrzését, az első eredményeket már a hét második felére várják.</p>
Vizsgálják az épülő hidakat
DEMECS PÉTER
Csak a kiskerényi szerencsétlenség vette rá az illetékeseket arra, hogy utánanézzenek, milyen állapotban vannak az országban épülő hidak, pontosabban az építésük során használt aládúcoló szerkezetek.
Počiatek szerint a tragédia óta építkezéseken dolgozó munkások közül egyre többen jelentik, hogy a munkálatok során a pénzmegtakarítás miatt olcsóbb anyagokat, szerkezeteket alkalmaznak annál, ami a tervdokumentációkban szerepel.
A tárca ezért razziába kezdett, s független szakértői vizsgálatokat rendelt el az országban jelenleg épülő 43 hídon. Ez konkrétan a D1-es sztráda Dubná Skala–Turany közti szakaszán 28, ugyanazon sztráda Fričovce–Svinia közti szakaszán pedig további 15 hidat érint.
Többhetes munka
A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) utasítására az aládúcoló szerkezetek ismételt statikai mérését kell elvégezni. A Tanácsadó Mérnökök Nemzetközi Szövetségének (FIDIC) sárga könyve alapján kivitelezett projekteknél a hidakra is el kell végezni a kiegészítő statikai méréseket. Ezek a mérések három héten belül fejeződnek be – tette közzé az Új Szó kérdésére reagálva a közlekedésügyi minisztérium.
Az NDS utasítására az építésfelügyeletnek az építkezéseken használt alapanyagok minőségét, illetve a munkabiztonsági előírások betartását is ellenőriznie kell – ennek a felmérésnek az eredményei már ezen a héten is elkészülhetnek. „Az NDS az összes kivitelező konzorciumot felszólította, hogy tegyék közzé beszállítóik komplett listáját. Ezt szintén ezen a héten kellene megkapnunk” – mondta lapunknak Martin Kóňa, a tárca szóvivője.
Elmondása szerint jelenleg nincs lehetőség arra, hogy csak azért kizárjanak a versenytárgyalásból egy céget, mert a múltban már problémái voltak (mint a kiskerényi hídon dolgozó egyik vállalatnak), vagy felelősségre vonták egy hasonló tragédia miatt. Ehhez módosítani kellene a közbeszerzési törvényt, ami hosszabb távú folyamat.
Jók a hídjaink?
A már felépült hidak külön ellenőrzését egyébként nem rendeli el a minisztérium. „Emlékeztetnék, hogy Kiskerényen nem híd, hanem az azt aládúcoló szerkezet dőlt össze. A Szlovákiában felépült hidakat gyakran ellenőrizzük, minőségük megfelelő” – fűzte hozzá Kóňa.
Az NDS évente kétszer végez általános ellenőrzést a hidakon, négyévente egyszer pedig aprólékos ellenőrzésnek vetnek alá minden hidat. Ezenkívül az időszakos karbantartási munkálatokat is rendszeresen ellenőrzik. Mindeddig egyszer sem észleltek komolyabb hiányosságot, akár tragédiát eredményezhető műszaki hibát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.