Visszafogott államfő

Pozsony. Javult Rudolf Schuster egészségi állapota, tegnap már munkába is állt. Ján Füle szóvivő szerint az államfő nem erőltette meg magát. Az elnök a hét végén pozsonyi rezidenciájában fog pihenni, hogy hétfőtől teljes erőbevetéssel kezdhessen dolgozni, de azért továbbra is rendszeresen ellenőrzik állapotát.

Pozsony. Javult Rudolf Schuster egészségi állapota, tegnap már munkába is állt. Ján Füle szóvivő szerint az államfő nem erőltette meg magát. Az elnök a hét végén pozsonyi rezidenciájában fog pihenni, hogy hétfőtől teljes erőbevetéssel kezdhessen dolgozni, de azért továbbra is rendszeresen ellenőrzik állapotát. A diagnózis még mindig nem tisztázott, mindenesetre Peter fia megpróbálta visszavonni az ismeretlen tettes ellen tett feljelentését; néhány napja ugyanis még arra gyanakodott, hogy apját megmérgezték, amit azonban egyetlen vizsgálat sem támasztott alá. Ennek ellenére a nyomozás továbbra is folyik, ugyanis a hatályos törvények szerint a feljelentést nem lehet visszavonni. Ezt Jozef Sitár belügyi szóvivő is megerősítette. Az államfő egészségi állapotának rosszabbodásával kapcsolatban ez már a második feljelentés: az elsőt az elnök 2000-es betegségével kapcsolatban tették, amikor valóban veszélyben forgott Schuster élete, hiszen egy ideig kómában feküt. „A két évvel ezelőtti eset kivizsgálása a vége felé jár, sőt a jövő héten valószínűleg lezárul” – mondta Sitár, aki szerint korai lenne arról beszélni, hogy František F. sebész ellen tesznek-e vádemelési javaslatot. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?