VIDEÓ: Poliačik elnézést kért a képviselő-testülettől a retorikája miatt

Martin Poliačik független parlamenti képviselő elnézést kért a képviselő-testülettől azért a retorikáért, amely miatt Andrej Danko házelnök szerdán (4. 3.) kiutasította őt az ülésteremből, és fegyelmi eljárással fenyegette.

„Elbeszélgettem a tanító nénikkel, akik a fiamat tanítják. Azt mondták, tanúi annak a csúnya trendnek, hogy a gyerekek egyre vulgárisabban szólnak egymáshoz. És ekkor tudatosítottam, hogy bár az embernek néha élesebben kell fogalmaznia, a külvilágban az emberek látnak, figyelnek minket, és ennek alapján ítélik meg a saját tetteiket is” – indokolta a lépését a képviselő.

Poliačik egyben a tisztességesebb politika fontosságát hangsúlyozta. Továbbra is úgy véli, hogy a Danko által alkalmazott módszer az áruházláncokat sújtó különleges illeték eltörléséről szóló ellenzéki javaslat elnapolására ellentétben áll a parlamenti szokásjoggal. Ragaszkodik ahhoz is, hogy nem volt reális indok arra, hogy kiutasítsák őt az ülésteremből.

Danko a lépését azzal indokolta, hogy a honatya többször is indulatos szavakat használt. „Figyelmeztettem őt tegnap, figyelmeztettem őt ma is. A legszigorúbb intézkedést kellett alkalmaznom vele szemben, melyet a házszabály lehetővé tesz, ki kellett őt utasítanom az ülésteremből” – mondta Danko, aki egyben kilátásba helyezte, hogy fegyelmi eljárást fog indítványozni a képviselő ellen. „Ha még időben elnézést kér tőlem, kész vagyok eltekinteni a fegyelmi eljárástól” – fűzte hozzá.

Poliačik szerint Danko azért utasította ki őt az ülésteremből, mert a felszólalása bevezetőjében azt mondta: „tisztelt, valószínűleg rövidesen leköszönő házelnök úr”. Azt állítja, hogy a kiutasítással Danko ellehetetlenítette, hogy felszólaljon egy olyan törvényjavaslattal kapcsolatos vitában, melyet véleménye szerint a parlament elnöke ellopott tőle. „Ezt a hatáskörével való visszaélésnek tekintem” – tette hozzá. Az említett indulatos kifejezéseket illetően cáfolta, hogy Dankót gazembernek nevezte volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?