Kassa. A Thália Színház négy kolozsvári színészt szeretne szerződtetni, ám az ügyintézés az ellentmondásokat tartalmazó vonatkozó jogszabálynak köszönhetően a vártnál sokkal hosszadalmasabb és drágább.
„Vendégmunkások” a Thália Színházban
A kolozsvári színművészeti főiskola négy friss végzősére az idei kisvárdai színházi fesztiválon talált rá Darina Poldaufová-Tkačíková, a Thália művészeti vezetője. Mivel a kassai színháznál akut hiány mutatkozik experimentális stúdiódarabokban is „használható” fiatal színészekből, a négy erdélyi művész pedig nem talál munkahelyet odahaza, szerződtetésük ideális megoldásnak tűnt. Ezután hidegzuhanyok sorozata következett, kiderült ugyanis, hogy a vonatkozó törvény ellentmondó cikkelyeket és kétértelmű meghatározásokat tartalmaz. „Körülbelül két hónapja intézzük a különböző engedélyeket. Mindenki nagy megértéssel próbál segíteni, de a törvény sokszor egymással szöges ellentétben lévő feltételeket szab, emiatt a feladat majdhogynem lehetetlen. Aki ezt végigcsinálja, megérdemli, hogy bárhol éveket töltsön el” – véli Kolár Péter igazgató. A vendégművészek jelenleg szigorú orvosi vizsgálatokon esnek át, melyeket mindkét országban el kell végezni. Ez nem kis pénzbe kerül, ráadásul fejenként negyedmillió koronás anyagi fedezetet kell letétbe helyezniük az itt tartózkodás idejére. „Ha valaki nálunk akar dolgozni és fel tud mutatni munkavállalási szerződést, az szerintem már garanciát jelent arra nézve, hogy nem fog éhen halni, és meglesz a fedezete az itt tartózkodásának. Ennek ellenére letétbe kell helyeznie az összeget, a négy fiatal esetében egymillió koronát, amit sem ők, sem mi nem tudunk előteremteni” – mondta az igazgató.
A színház a szlovák és a román kormány segítségére is számít, főleg az ügymenet gyorsítását szeretnék elérni. Kolár az új parlament képviselőinek figyelmébe ajánlja a külföldiek itt tartózkodásáról szóló törvényt. „Ha a külföldi művészek alkalmazása ekkora nehézségekbe ütközik nálunk, akkor lezárjuk a határokat, és nem az Európai Unióba igyekezünk, hanem hátrafelé az időben” – állítja az igazgató.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.