Van „magyar Pozsony”?

A Pozsonyi Magyar Intézet úgy fogalmazott, a még 2012 tavaszán lebonyolított felmérés a „Magyar Pozsony” programnév alatt összefogott, a „szlovákiai magyar közösségépítés támogatását” célzó aktivitásokhoz kapcsolódott. A program keretében egyebek között egy koncepcionális kérdést kívánnak megjeleníteni: azt, hogy miképp lehet egy több mint 400 ezer lakosú fővárosban egy közel 15 000 fős közösség önszerveződését elősegíteni, fennmaradását biztosítani.

Az alábbiakban a felmérésből következő legkézzelfoghatóbb adatokat, az összegzésben kiemelt általános és nyilvánvaló következtetéseket foglaljuk össze. A megkérdezettek száma 486 fő volt, ebből 94% adott meg szlovák nemzetiséget, 3% magyart, 2% csehet, 1% pedig mást (ruszint, ukránt, románt).

A felmérés szerint a pozsonyiak 99%-a beszél szlovákul, 64%-a angolul, 41%-a németül, ugyancsak 41% tud oroszul, 13% magyarul és 14% más nyelven. Figyelemre méltó, hogy a magyar nemzetiséget megadott 3%-nál jóval nagyobb a magyarul is beszélők aránya (13%).

Érdekes különbséget mutat a magyarok és szlovákok pozsonyi „tősgyökeressége”. A válaszolóknak csak alig több mint fele (55%) pozsonyi születésű, és mindössze 38% volt azoknak az aránya, akiknek már a nagyszülei is Pozsonyban éltek. A pozsonyi „törzsökösséget” firtató kérdésekre adott válaszokból magyar–szlovák vonatkozásban arra lehet következtetni, hogy a pozsonyi magyarok jóval kisebb arányban helyi születésűek: míg a szlovákok 57%-a itt született, a magyaroknak csak 31%-a, de hasonló az arány a szülők tekintetében is: (szlovákok: 62%, magyarok: 38%), a nagyszülőknél pedig még nagyobb a különbség (39% és 13%).

Tarka történeti örökség – mai szemmel

A felmérés egyik legfontosabb kérdésköre arra irányult, miképp viszonyulnak a mai Pozsony lakosai a város történeti örökségéhez, mennyire ismerik, hogyan látják azt. A válaszolók döntő többsége (79%) szerint a város a szlovák mellett más kultúrák örökségét is hordozza, mindössze 15% tekintette Pozsony múltját (örökségét) kizárólag szlováknak, míg 6% főleg nem szlováknak.

A szlováktól eltérő kulturális örökséget is számon tartók (a teljes minta 79%-a, 412 fő) több mint fele (55%) említette meg a magyar, illetve történelmi magyar (uhorská) kultúra örökségét, fele (51%) az osztrák, német örökséget, közel negyede (24%) a zsidót. A válaszolók bizonytalanságáról árulkodik az a 8%, amely a kelta és hun örökséget, illetve 10%, amely a régi rómait említette meg.

A város sokszínű múltjának legalább jelzésértékű ismeretéről árulkodik, hogy a megkérdezettek 40%-a Pozsony (Bratislava) további két nevét is ismerte, közel harmada (32%) egyet, több mint ötöde (22%) pedig legalább hármat is ismer a mai szlovákon kívül. Csak 6% nem tudott válaszolni vagy adott rossz feleletet. A válaszolók 71%-a adta meg helyesen a magyar Pozsony nevet, 73% pedig a német Pressburgot.

A történelmi Magyarország örökségének ápolására vonatkozó kérdésre a válaszolók 39%-a azt mondta, Pozsony megfelelő mértékben vállalja fel ezt az örökséget. Csak valamivel kisebb azoknak az aránya (32%), akik szerint ez nem elegendő.

Több kérdés firtatta, vajon a pozsonyiak mennyire ismerik a szlovák főváros lakosságának múltbéli és jelenlegi etnikai összetételét. Érdekes, hogy a válaszadók rendre túlbecsülték a nem szlovákok arányát a mai Pozsonyban (a válaszokból kijött átlag 12,7% lett a magyarok, 5,8% a németek és 5,3% a zsidók esetében), amivel párhuzamosan alábecsülték a szlovákok mai arányát (a válaszokból kapott átlag 78,6%). Ugyanakkor jócskán túlbecsülték a szlovák jelenlétet a századfordulós Pozsonyban (a tippekből kapott átlag 39,5%), a magyarok becsült aránya viszonylag pontos volt (29,3%), a legnagyobb eltérés a németek esetében mutatkozott. Szintén viszonylag pontos átlag jött ki a zsidók tekintetében (12,2%).

Ez az eredmény feltehetően annak a korábban egyértelműen domináns szemléletnek is köszönhető, amely hajlamos volt a szlovák főváros szlovák vonatkozásaira koncentrálni, háttérbe szorítva a nem szlovákokat. Ugyanakkor a legfőbb huszadik századi trendet – vagyis a szlovák népesség gyarapodását és a nem szlovák közösségek fogyását – többnyire helyesen becsülték meg.

A tényleges ismeretek hiányáról árulkodik azonban, hogy a város ma is látható, magyarokhoz, németekhez vagy zsidókhoz köthető épített örökségére (épületek, emlékművek) a válaszolók nagyobb része (több mint kétharmada – a magyar emlékeknél 67%, a németeknél 70%) nem tudott konkrét példát felhozni. A zsidó emlékek esetében ez az arány alacsonyabb (39%), ami nyilván annak is betudható, hogy a zsidó közösség a múltban – hagyományosan – meglehetősen elkülönült a nem zsidó lakosságtól, így nyomai (pl. a zsidó temető, illetve az egyetlen megmaradt zsinagóga) jellegzetesek, jól megkülönböztethetőek a többi közösségétől.

A magyar emlékek közül a legtöbben (14%) a nemesi családok palotáit (Zichy-, Pálffy-, Erdődy-palota stb.) nevezték meg, majd a koronázási Szent Márton-dómot (5%), a Petőfi-szobrot (3%). Más, magyarnak vélt emlékek (vár, Kék templom, az egykori Diéta – ma az egyetemi könyvtár – épülete, a Duna utcai magyar gimnázium stb.) csak elszórtan (1-1%-ban) jelentek meg a válaszok között.

A megkérdezettek 61%-a nem tudott megnevezni egyetlen „kifejezetten magyar helyet” sem a mai Pozsonyban. 10% említette meg Pozsonypüspökit (az egykor túlnyomórészt magyarok lakta községet 1972-ben csatolták Pozsonyhoz, lakosságának jelenleg kb. 13%-a magyar nemzetiségű), 7% a magyar kulturális intézményhálózatot, a Csemadokot, 6-6% a Magyar Intézetet, a magyar iskolá(ka)t, a piacot (főként a Miletič utcait), Pozsony más negyedeit (Vereknye, Ligetfalu(!)) és más szlovákiai városokat(!). A válaszolók 4-4%-a nevezte meg az Ifjú Szíveket és a Magyar Nagykövetséget, kisebb arányban említettek más „magyar helyeket” is: a vasútállomást és az autóbusz- pályaudvart(!), az Óvárost, a palotákat általában, magyar éttermet, csárdát, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumát, cégeket és foglalkozásokat (pl. építőipari cégek, Slovnaft, eladók a bevásárlóközpontokban), templomokat, magyar diákokat, a magyar könyvesboltot (2011-ben megszűnt), a Petőfi-szobrot.

Emberek és kultúrák a mai Pozsonyban

Egy másik kérdéscsoport azt vizsgálta, hogy a mai pozsonyiak hogyan viszonyulnak a más nemzetiségű emberekhez, mennyire nyitottak az idegen kultúrák irányába – legyen szó a „hagyományosnak” tekinthető („őshonos”) közösségek tagjairól vagy a harmadik világból, a nyugati országokból (Nyugat-Európa, USA) Pozsonyban megtelepültekről.

Jól megfigyelhetőek a szokványos „európai” előítéletek, sztereotípiák, különösen ami a harmadik világból, vagyis idegen kultúrákból érkezetteket illeti. Azt a megállapítást, hogy „Pozsony lakosságának jelenlegi összetétele tarkább, mint 20 éve” a válaszolók többsége (61%) a Nyugatról (Európából és az USA-ból) érkezettek esetében inkább pozitívan, egyharmaduk (33%) pedig vegyesen értékelte. Azaz nem jellemző, hogy elutasítóan állnának a város újfajta nemzetiségekkel való bővüléséhez – általában. Ugyanakkor a harmadik világból érkezettek esetében ezt a tényt vegyesen értékelte a válaszadók közel fele (47%), míg jelentős részük (41%) elutasítóan, negatívan viszonyult hozzá (és csak 12% tekintette pozitív jelenségnek).

Érdekes eredménnyel járt a kérdés a Szlovákia más régióiból Pozsonyban megtelepedők vonatkozásában – az ő jelenlétüket a válaszolók közel fele (47%) ítélte meg vegyesen, miközben hasonló arányban voltak a pozitív (29%) és negatív (24%) értékelések.

A toleranciára irányuló kérdésekre (kit szeretne/nem szeretne szomszédjának) adott válaszokból kiderül, hogy mind a szlovákok (458 fő), mind a magyarok (16 fő) a saját nemzetiségüket részesítik előnyben (87%-os és 69%-os arányban). Talán kisebbségi jelenség, hogy a magyarok toleránsabbnak tűnnek a szlovákok irányába, mint fordítva: 63%-uk választana szlovák szomszédot, és egy sem utasítaná el azt, míg a szlovákok 6%-a választana csak magyar szomszédot, 21%-uk pedig elutasítaná. (MKI, as)