Van értelme véleményt nyilvánítani?

Választás 2020

Február 29-én kinyílnak a szavazóhelyiségek, és parlamenti képviselőket választhatunk. Az országban több, mint négymillió választásra jogosult polgár van, akik a leadott voksokkal véleményt nyilváníthatnak a politikusokról és az országban kialakult helyzetről. Az önálló Szlovákia történetében ez lesz a nyolcadik parlamenti választás.

Alaptörvényünk értelmében Szlovákia államformáját tekintve parlamentáris köztársaság és demokratikus jogállam. De mi is az a demokrácia? És egyáltalán: van értelme szavazni?

A demokrácia eredete

A demokrácia első ismert formája az ókori Görögországból, magának a szónak a jelentése pedig az ógörög demokratia szóból származik, a jelentése: az emberek uralma. Platón szerint a demokrácia „a csőcselék uralma, azoké, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz.” Mai szemmel nézve a demokrácia egy olyan kormányzati forma, ahol a hatalom gyakorlásában a nép minden tagja részt vehet származásra való tekintet nélkül, és ahol a politikai kérdéseket a nép közvetlenül népszavazáson vagy közvetett módon választott képviselőkön keresztül parlamenti választáson kifejezett többségi döntése alapján határozzák el. Ebből kifolyólag a demokrácia egyik legfontosabb ismérve az, hogy a kormányzat a rendszeres időközönként tartott szabad választásokon leváltható.

A demokrácia fajtái

Ismerünk közvetlen és közvetett (képviseleti) demokráciát. Az előbbi lényege, hogy az állampolgárok személyesen vesznek részt a törvényhozásban, a közügyek eldöntésében. Az utóbbi esetében a nép az általa választott képviselők révén gyakorolja a közhatalmat és a népszuverenitásból fakadó egyéb jogait. A nép megbízásából ezek a politikusok hoznak meg különféle közügyekkel kapcsolatos döntéseket, melyeket az alkotmány és a törvények behatárolnak. Ezek a normák meghatározzák a különböző szintű képviseletek hatáskörét is. A képviselő-testület intézménye a helyi önkormányzat vagy a parlament. A modern demokrácia nagyon fontos eleme az általános, titkos, egyenlő választójog és a legális, nem üldözhető ellenzéki tevékenység. Továbbá az államhatalom törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalomból áll. Ideális esetben a három hatalmi ág elkülönül egymástól.

Miről döntünk február 29-én?

Noha február 29-én elsősorban parlamenti képviselőket választunk, lényegében a végrehajtó és a bírói hatalomról is döntünk. Összesen 150-en juthatnak a törvényhozásba. Gyakorlatilag pártokra szavazunk, és a rájuk leadott voksok alapján kiszámítják, melyik jut be a parlamentbe, és ott hány mandátumot szerez. A legerősebb politikai erő rendszerint megbízást kap, hogy alakítson kormányt, vagyis hamarosan új házelnöke, kormányfője lesz az országnak, új emberek kerülhetnek a minisztériumokba. Aki elégedetlen a jelenlegi helyzettel, a most hatalmon lévő politikusokkal, február utolsó szombatján benyújthatja a számlát, és most lesz lehetősége mást megbízni a közügyek irányításával.

Minden voks számít

Sokszor hallani: az egész csak színjáték, nincs értelme az urnákhoz járulni, hiszen úgysem lehet változtatni semmin. A demokrácia nem működik, a törvény előtti egyenlőség csak álom, és teljesen mindegy, ki jut hatalomra, előbb-utóbb a legbecsületesebbnek látszó politikusok is korrumpálódnak… Egyesek úgy vélik, erős kézre van szükség, valami teljesen újat kellene kipróbálni, ám ha jobban belegondolunk, a demokráciánál jobbat még nem sikerült kitalálni. A demokráciát az összes lehetséges rendszer közül azért tartják a legjobb megoldásnak, mert számol azzal, hogy az emberek nem tökéletesek. Mindenkinek vannak hibái, kisebb-nagyobb bűnei, vágyai, mozgatóerői. A demokrácia az általános emberi jogokra és szabadságokra épül, és bár senki sem tökéletes, a demokráciában jogunk van kinyilvánítani a véleményünket, és az elénk táruló lehetőségek közük kiválaszthatjuk a lehető legjobbat. Módunkban áll dönteni a bennünket érintő kérdésekről, illetve megbízni konkrét embereket, hogy helyettünk hozzanak meg fontos döntéseket. Ezekben a napokban az újságírók közéleti személyiségeket, írókat, tanárokat, tudósokat, befolyásos vállalkozókat, de egyszerű embereket is arról kérdeznek, miért fontos a választáson való részvétel. A közös üzenetük az, hogy van értelme szavazni. Minden voks számít. Aki az urnához járul, tiszta lelkiismerettel mondhatja: megtett minden tőle telhetőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?