Választási ankét 2023 – Józsa Mónika

Választás 2023

Józsa Mónika karnagyot, egyetemi tanárt kérdeztük arról, miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen az előre hozott parlamenti választáson?

Miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen az előre hozott parlamenti választáson?
Józsa Mónika

Számomra a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha választás van, akkor részt veszünk rajta. Sohasem csak magunknak élünk. Kisebb-nagyobb közösségeknek vagyunk tagjai: a család, az én esetemben a kórus, de a település, az ország tagjai is vagyunk, így a társadalmi körülményeink, szokásaink óhatatlanul hatást gyakorolnak ránk több szinten, a mindennapjainkban, akkor is, ha nem veszünk róla tudomást. A bennünket ért pozitív hatásokat jó esetben örömmel nyugtázzuk, de sokszor természetesnek vesszük. Nem is gondolunk arra, hogy ezek valakinek a munkája, fontos döntések sorozata nyomán születtek. Ellenben a negatívokon bosszankodunk és hárítjuk a felelősséget valakire, és szidunk valakit, akiről úgy gondoljuk, hogy ő a felelős értük. Eszünkbe se jut, hogy a legtöbb esetben magunk alakítjuk a sorsunkat. A gyarló ember a politikusokat és a rendszert szidja, és nem gondol bele, hogy neki is beleszólása van mindebbe. Ha másképp nem, legalább – jó esetben – négyévente egyszer beleszólhatunk az életünk alakulásába, ezért lenne fontos, hogy éljünk is a lehetőséggel. A 86 éves édesanyám sem mondja azt, hogy őt már nem érinti a választás, neki már minden jó úgy, ahogy van, hanem korát meghazudtoló módon tájékozódik a választásokról, és számára is természetes, hogy elmenjen szavazni. Csak azt tudom mondani, hogy kövessük az ő példáját!

Józsa Mónika
karnagy, egyetemi tanár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?