Út az érzékitől a filozófiai groteszkig

Wernke Bernát költő harmadik verseskötetének bemutatójára került sor szerdán este az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtár olvasótermében.

Wernke Bernát költő harmadik verseskötetének bemutatójára került sor szerdán este az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtár olvasótermében. A kötetet az Észak-Kelet Régió Fejlesztéséért és Idegenforgalmáért Közhasznú Alapítvány jelentette meg Jósvafőn, az esten a könyv illusztrátorai, a párkányi Bugyács Sándor és az esztergomi Barcsai Tibor is bemutatkoztak. Már az elején jó hangulat kerekedett, mivel bejelentették, hogy a példányok kb. húsz perc késéssel érkeznek meg, egyenesen a nyomdából. Ám addig sem unatkoztunk, hiszen Szabó Csilla előadóművész szavalt a versekből, továbbá elemezték a két képzőművész munkásságát is. Bugyács Sándorról Csicsay Alajos ejtett néhány szót. Mint elmondta, a művész nagyon nem szereti, ha az életrajzát sorolják, ezért inkább a műveket vette górcső alá. Bugyács képeire a filozofikusan groteszk látásmód a jellemző, képalkotásában egyszerre elvont, ugyanakkor még felismerhetően realista. – Semmiképp sem absztrakt, de rokon vonásokat mutat a szürrealizmussal és a konfiguratív kifejezésmóddal is. Egyszerűbben fogalmazva: alakjai épp azáltal érdekesek, megkapóak, mert semmiben sem szabályosak, a művész úgy képes képzettársításokat kelteni a befogadóban, hogy egy-egy elemet, részletet nagyít fel vagy torzít el a kompozíción belül. – Ám semmiképp sem nevezhetjük ezeket a képeket karikatúrának, inkább egy olyan alkotó ember világlátásának, aki a dolgok, jelenségek és az emberek tulajdonságainak fonákját is képes egyszerre megmutatni-tette hozzá Csicsay. Barcsai Tiborra mindez szintén érvényes, viszont az ő grafikáiban több érzékiséget, lírai elemet találni- ez talán a művész életkorával is magyarázható, lévén idősebb a párkányi alkotónál. Nos, jelen sorok írója mindkét művész esetében a groteszk és az abszurd mellett az iróniát és a szarkazmust is felfedezni vélte a képeken, de azt a fajta lepusztultságot is, amit egyre értékrelativizálódó világunkban környezetünkben naponta tapasztalhatunk. Kántor János esztergomi képzőművész szerint ezen nincs mit csodálkozni, ugyanis a rendszerváltást alig megelőzően, ám utána jóval fokozottabban számos képzőművész látásmódja módosult ilyen irányban, szerinte egyfajta önvédelemként, a belső értékek megóvása miatt is. Ezzel kapcsolatban merült fel Banga Ferenc, Szemethy Imre, Tettamanti Béla neve is. Kántor szerint az sem véletlen, hogy Bugyács röntgenasszisztensként dolgozik, ez a képein is meglátszik, belelát a jelenségek, dolgok „veséjébe”. Ennek köszönhető az a fajta kesernyésen szomorkás, netán feketén vidám hangulat is, ami a képei láttán születik meg. Barcsai Tibor elmondta: pályafutása alatt a legroszabb kor az volt, amikor a művészeket egy ostoba ideológia kalodájába zárták volna, s mindenáron szocreál képeket akartak festetni velük. Ebben ő sosem volt partner. A beszélgetés során elhangzott: a mai befogadók hiába is várnának el úgymond abszolút olvasható, reális képeket a művészektől, a valóság puszta másolása hiteltelenné vált, már nem érvényes válasz a modern világ kihívásaira. Midez elmondható Wernke Bernát, a hosszú ideig Németországban élő költő, szerkesztő Síp. Című verseskötetéről is. A karcsú könyvecske verseit az MTV fiatal szerkesztőnője taglalta, értékelésében megállapította: a versek rendkívül expresszívek, szürrealisztikusak, uigyanakkor a költő teljesen szokatlan érzéki hasonlatokkal operál, de úgy, hogy az érzékiségben a drámát, a történetet sőt az erkölcsi tulajdonságokat is képes felvillantani. Wernke verseire formailag a központozás elhagyása is jellemző, s ez többfajta értelmezési tartommánnyal gazdagítja a költemények alapjelentését. Hasonlatai a természeti képekben is rendhagyóak. Wernke Bernát, megköszönve a méltatást, mindehhez annyit tett hozzá: Németországban élve mindig is egyszerre tartotta magát kisebbségi és anyaországi magyarnak is egyszerre, ugyanakkor semmiképp sem pestinek, már csak szellemi és politikai okoból sem. Az irodalmi est a Műhely-hidak rendezvénysorozat részeként zajlott le. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?