Út az érzékitől a filozófiai groteszkig

Wernke Bernát költő harmadik verseskötetének bemutatójára került sor szerdán este az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtár olvasótermében. A kötetet az Észak-Kelet Régió Fejlesztéséért és Idegenforgalmáért Közhasznú Alapítvány jelentette meg Jósvafőn, az esten a könyv illusztrátorai, a párkányi Bugyács Sándor és az esztergomi Barcsai Tibor is bemutatkoztak. Már az elején jó hangulat kerekedett, mivel bejelentették, hogy a példányok kb. húsz perc késéssel érkeznek meg, egyenesen a nyomdából. Ám addig sem unatkoztunk, hiszen Szabó Csilla előadóművész szavalt a versekből, továbbá elemezték a két képzőművész munkásságát is. Bugyács Sándorról Csicsay Alajos ejtett néhány szót. Mint elmondta, a művész nagyon nem szereti, ha az életrajzát sorolják, ezért inkább a műveket vette górcső alá. Bugyács képeire a filozofikusan groteszk látásmód a jellemző, képalkotásában egyszerre elvont, ugyanakkor még felismerhetően realista. – Semmiképp sem absztrakt, de rokon vonásokat mutat a szürrealizmussal és a konfiguratív kifejezésmóddal is. Egyszerűbben fogalmazva: alakjai épp azáltal érdekesek, megkapóak, mert semmiben sem szabályosak, a művész úgy képes képzettársításokat kelteni a befogadóban, hogy egy-egy elemet, részletet nagyít fel vagy torzít el a kompozíción belül. – Ám semmiképp sem nevezhetjük ezeket a képeket karikatúrának, inkább egy olyan alkotó ember világlátásának, aki a dolgok, jelenségek és az emberek tulajdonságainak fonákját is képes egyszerre megmutatni-tette hozzá Csicsay. Barcsai Tiborra mindez szintén érvényes, viszont az ő grafikáiban több érzékiséget, lírai elemet találni- ez talán a művész életkorával is magyarázható, lévén idősebb a párkányi alkotónál. Nos, jelen sorok írója mindkét művész esetében a groteszk és az abszurd mellett az iróniát és a szarkazmust is felfedezni vélte a képeken, de azt a fajta lepusztultságot is, amit egyre értékrelativizálódó világunkban környezetünkben naponta tapasztalhatunk. Kántor János esztergomi képzőművész szerint ezen nincs mit csodálkozni, ugyanis a rendszerváltást alig megelőzően, ám utána jóval fokozottabban számos képzőművész látásmódja módosult ilyen irányban, szerinte egyfajta önvédelemként, a belső értékek megóvása miatt is. Ezzel kapcsolatban merült fel Banga Ferenc, Szemethy Imre, Tettamanti Béla neve is. Kántor szerint az sem véletlen, hogy Bugyács röntgenasszisztensként dolgozik, ez a képein is meglátszik, belelát a jelenségek, dolgok „veséjébe”. Ennek köszönhető az a fajta kesernyésen szomorkás, netán feketén vidám hangulat is, ami a képei láttán születik meg. Barcsai Tibor elmondta: pályafutása alatt a legroszabb kor az volt, amikor a művészeket egy ostoba ideológia kalodájába zárták volna, s mindenáron szocreál képeket akartak festetni velük. Ebben ő sosem volt partner. A beszélgetés során elhangzott: a mai befogadók hiába is várnának el úgymond abszolút olvasható, reális képeket a művészektől, a valóság puszta másolása hiteltelenné vált, már nem érvényes válasz a modern világ kihívásaira. Midez elmondható Wernke Bernát, a hosszú ideig Németországban élő költő, szerkesztő Síp. Című verseskötetéről is. A karcsú könyvecske verseit az MTV fiatal szerkesztőnője taglalta, értékelésében megállapította: a versek rendkívül expresszívek, szürrealisztikusak, uigyanakkor a költő teljesen szokatlan érzéki hasonlatokkal operál, de úgy, hogy az érzékiségben a drámát, a történetet sőt az erkölcsi tulajdonságokat is képes felvillantani. Wernke verseire formailag a központozás elhagyása is jellemző, s ez többfajta értelmezési tartommánnyal gazdagítja a költemények alapjelentését. Hasonlatai a természeti képekben is rendhagyóak. Wernke Bernát, megköszönve a méltatást, mindehhez annyit tett hozzá: Németországban élve mindig is egyszerre tartotta magát kisebbségi és anyaországi magyarnak is egyszerre, ugyanakkor semmiképp sem pestinek, már csak szellemi és politikai okoból sem. Az irodalmi est a Műhely-hidak rendezvénysorozat részeként zajlott le. (buch)