„Unokázással” vágják át a hiszékeny nyugdíjasokat

Pozsony |

<div>Évente több száz jóhiszemű nyugdíjas válik trükkös csalások áldozatává, a forgatókönyv rendszerint ugyanaz: a tolvajok családtagra hivatkozva csalnak ki pénzt az idősektől. A rendőrség számtalanszor tesz közzé figyelmeztetéseket, ám ez sem segít, a csalók előbb vagy utóbb találnak valakit, aki bedől kitalált történeteknek.</div>

Egy olvasónkat, aki neve elhallgatását kérte, néhány hete kereste fel telefonon egy ismeretlen nő. „Tegezett és kérdezte, hogy ismerem-e a hangját, s mikor azt válaszoltam, hogy nem, azt mondta, hogy találjam ki, kivel beszélek, hogy a lányommal-e vagy valaki mással. Mondtam neki, hogy nincs lányom, erre azt mondta, találgassak tovább. Kérdeztem, hogy Gabi-e, magyarországi ismerősöm, mire azonnal azt mondta, igen” – ecsetelte tapasztalatait olvasónk. A nő azt állította, hogy Szlovákiába utazott, s eurót szeretne beváltani, de nincs nála személyazonossági, ezért a bankban nem váltják be neki a pénzt, s egy közlekedési baleset miatt szüksége lenne készpénzre. „Megkérdezte, mennyi pénz van nálam otthon. Miután megtudta, hogy csak száz euró, azt monda, annyi nem elég, s jó lenne, ha elmennék a bankba kivenni a számláról. Nem tudtam lerázni, addig faggatott, míg felöltöztem és elmentem a bankba, ám szerencsémre ebédidőben mentem, így épp zárva volt. Mikor hazaértem, megint hívott, hogy kivettem-e a pénzt. Mondtam, nem tudtam, mire a nő ideges lett és azt akarta, menjek le még egyszer. Letettem a telefont, s bár a következő órában még vagy ötször hívott, már nem vettem fel” – mondta olvasónk. A szerencsésebbek közé tartozik, hiszen azok a nyugdíjasok, akik hasonló zaklatással találkoznak, az esetek többségében bedőlnek, s odaadják pénzüket az ismeretlen személyeknek. Decemberben például egy nyugdíjas három-, egy másik négyezer eurót adott egy 30 év körüli férfinak, aki azt állította, unokájuk karambolozott, s őt küldte az autó javításához szükséges pénzért. „Ha egy ismeretlen személy rokonként mutatkozik be, s pénzt kér, azonnal hívják fel az adott ismerőst, s kérdezzék meg, miről van szó. Ha nem ő hívott, akkor haladéktalanul hívják a rendőrség 158-as telefonszámát” – figyelmeztet az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. A tettes letartóztatására ugyanis akkor van a legnagyobb esély, ha a rendőrség is jelen van az ismeretlennel való egyeztetésnél, s ott van, amikor a megbeszélt időpontban eljönnek a kért összegért. A hatóságok szerint az ilyen csalások ellen a leghatékonyabb harc a megelőzés, a rendőrség szerint a hozzátartozóknak gyakrabban kellene figyelmeztetniük szüleiket vagy nagyszüleiket a fenyegető veszélyekre, a csalók ugyanis újabbnál újabb taktikákhoz folyamodnak. Az „unokázás” az egyik leggyakoribb csalási módszer Az úgynevezett unoka-csalások, tehát amikor ismeretlenek hozzátartozókra hivatkozva próbálnak kicsalogatni pénzt jóhiszemű nyugdíjasoktól, nem számítanak szlovákiai sajátosságnak. Az Európai Unió szinte minden tagállamban elterjedt ez a csalás. Azt, hogy az úgynevezett „unokázás” leleplezésén a hatóságok az egész unióban dolgoznak, a leginkább egy 2014-es nemzetközi rendőrségi akció igazolja. Lengyelországban, Olaszországban és Svájcban több mint 200 rendőr csapott le a Kedves unokaöcsém fedőnevű akció során egy, kifejezetten idősebb átverésére szakosodott bűnszervezetre, melynek tagjai több száz ilyen csalást hajtottak végre. Az európai rendőrségek ernyőszervezete, az Europol is elismerte egy jelentésben, hogy bár az unióban évente több ilyen bűnbandát sikerül felszámolni, a tettesek továbbra is jelentős veszélyt jelentenek a társadalom legérzékenyebb tagjaira. Nem szabad elhinni A rendőrség Szlovákiában is különös figyelmet szentel ezen bűncselekmények leleplezésére és főleg megelőző programokra, hiszen nyilvánvaló, hogy épp az idősek vannak kitéve a legnagyobb veszélynek. A hatóságok országszerte, önkormányzatokkal együttműködve szerveznek különböző előadásokat, ahol egyebek mellett azt próbálják elmagyarázni a nyugdíjasoknak, hogy ne dőljenek be ezeknek a bűnözőknek. „Akár telefonon, akár személyesen próbálják felvenni a kapcsolatot az idegenek, egyszerűen nem szabad megbízni bennük, nem szabad elhinni semmit abból, amit mondanak” – szól a rendőrség szerint az alapvető tanács a csalások kiküszöbölésére. Új taktikák Bár a csalások forgatókönyve az esetek többségében megegyezik, akadnak olyan leleményes bűnözők, akik az aktuális eseményekre reagálva próbálnak pénzt kicsalni. Decemberben tájékoztattunk arról, hogy az ország legnépszerűbb tévétársasága januártól az addigi ingyenes műsorszórást fizetőssé teszi. A változás csak azokat érintette, akik egyszerű szobaantennával fogadták az adást, nem volt kábelszolgáltatónál előfizetett csomagjuk. A csalók azonnal kiérezték a kereseti lehetőséget. Decemberben egy kassai nyugdíjasnál azzal az ürüggyel kopogott be egy férfi, hogy a kábelszolgáltató képviselőjeként jött leellenőrizni a tévékészüléket, alkalmas lesz-e januárban a fizetős csatorna adásának fogadására. Kért egy pohár vizet, s míg nyugdíjas kihozta, az illető ellopta a fiókból az összes készpénzét, körülbelül kétezer eurót. A rendőrség az ügyben eljárást indított, a tettest egytől öt évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. Gyakori példa, hogy a csaló személyesen keresi fel a kitippelt áldozatot és azt állítja, hogy egy cég vagy üzlettársaság képviselője, akit azzal bíztak meg, hogy a nyugdíjasnak kézbesítsen egy ajándékot, amit egy versenyen nyert. Csak a postai költségek térítését kéri, pár eurót. Kifigyeli, hol tartja az illető a pénzét, majd eltereli a figyelmét és az összes készpénzt elrabolja. Hasonló gyakran bevált csalási módszer, hogy szóba elegyednek a csalók a nyugdíjasokkal, kifaggatják egészségügyi problémáikról és gondjaikról, majd különböző ajándékokat ajánlanak fel panaszaik enyhítésére – például paplant, pokrócot, papucsot, zoknit stb. Mindezért persze készpénzben kell fizetni, így a csalónak ismét elég kifigyelni, hol tartja az áldozat a pénzét, eltereli a figyelmét és a készpénzzel eltűnik. TRÜKKÖS CSALÓK KOMÁROMBAN Új módszer az úgynevezett kocsiztatás is, amikor az utcán, autóban ülő személyek szólítják le a nyugdíjasokat és arra kérik őket, hogy vezessék őket el a kórházhoz. Útközben a csalók rendszerint kapnak egy telefonhívást s úgy tesznek, mintha az idős személy rokona hívna, aki készpénzt kér, mivel egy baleset után műteni kell és az orvosi beavatkozásért azonnal kell készpénzzel fizetnie. Ezzel a módszerrel is több száz eurós kárt szoktak okozni. A rendőrség ebben az esetben sem győzi hangsúlyozni, hogy a nyugdíjasoknak nem kellene jelentősebb összeget magukkal hordani az utcán.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?