Újra elnapolták a Pellegrini leváltását célzó ülést

parlament illusztráció

Az egy órás szünet után sem sikerült megnyitni a Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő leváltását célzó rendkívüli ülést, mivel a plénum nem volt határozatképes.

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke bejelentette: az indítványt a rendes ülésen, utolsó pontként fogják megvitatni. Ez utóbbi kedden, szeptember 10-én kezdődik.

Az ellenzék új ülést kezdeményez

Az ellenzék újabb rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi, amelyen Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfőt akarják leváltani. Eddig 26 képviselői aláírás gyűlt össze. Ezt Igor Matovič, az OĽaNO mozgalom vezetője közölte hétfőn, miután a képviselőknek most sem sikerült megnyitnia a kormányfő leváltásáról szóló rendkívüli ülést.

A mai nap folyamán összegyűjtjük a hiányzó aláírásokat, és leadjuk az iktatóban” – tette hozzá Natália Blahová, az SaS frakcióvezetője. A hétfői rendkívüli ülésen szerinte a koalíciós képviselők csak minimális létszámban jelentek meg. Megjegyezte: ez az ellenzék demokratikus jogainak a megsértését jelenti.

Arra a kérdésre, hogy miért nem várják meg a rendes ülés végét, amikor a kormányfő leváltását megvitathatnák, Matovič úgy reagált, hogy miért várnának addig. Monika Jankovská (Smer-SD) volt igazságügyi államtitkár ügye szerinte a Smer-SD maffiakapcsolatainak a bizonyítéka. Hozzátette: Jankovská a bírósági ítéleteket intézte Marian K. számára, ezért nyomoz nála a rendőrség.

A képviselőknek hétfőn nem sikerült megnyitni a Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő leváltását célzó rendkívüli ülést, mivel a plénum nem volt határozatképes. Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke bejelentette: az indítványt a rendes ülésen, utolsó pontként fogják megvitatni. Ez utóbbi kedden, szeptember 10-én kezdődik.

A kormányfőnek eredetileg pénteken (szeptember 6.) kellett volna a képviselők elé állnia, az ülést azonban akkor sem sikerült megnyitni a hiányos létszám miatt. Danko hétfőre napolta el azt.       Pellegrini lemondatását az ellenzék indítványozta, amiért a miniszterelnök nem javasolta Monika Jankovská (Smer-SD) igazságügyi államtitkár leváltását azután, hogy felmerült: Jankovská üzeneteket válthatott Marian K. vállalkozóval, aki ellen a Kuciak-gyilkosság megrendelése ügyében folyik eljárás. A kormány nem támogatja Pellegrini leváltását. Jankovská, aki tagadta, hogy találkozott vagy kommunikált volna Marian K. vállalkozóval, időközben távozott a hivatalából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?