Újabb koalíciós feszültség

danko
Pozsony |

Cséfalvay Katalinnak, a külügyi bizottság hidas elnökének fejét követeli az SNS. Andrej Danko szerint súlyosan megsértette a koalíciós szerződést, amikor a bizottságot koalíciós egyeztetés nélkül hívta össze.

Újabb koalíciós válság körvonalazódik, melyet ezúttal Andrej Danko szít. Az országot napok óta a szlovák kormánygéppel lebonyolított vietnámi emberrablás körülményei tartják izgalomban, a nemzetiek vezérénél azonban a parlament külügyi bizottságának tegnapra összehívott ülése verte ki a biztosítékot. Erre Peter Marček független parlamenti képviselő krími látogatása miatt került sor.

Az SNS szerint Cséfalvay Katalin a koalíciós partnerek írásban is rögzített megállapodásával ellentétben, egyeztetés nélkül hívta össze a külügyi bizottságot, ezért nem maradhat tovább a testület élén.

Bugár Béla szerint szó sincs a koalíciós szerződés megsértéséről, mert a bizottságban tegnap jóváhagyott határozat szövegét egy hete elküldték a koalíciós partnereknek.

„Senki nem jelezte a bizottság elnökének, hogy gondja lenne a határozattal, mely ráadásul Szlovákia hivatalos külpolitikai álláspontjából és a kormányprogramból indult ki” – közölte a Híd elnöke.

Az SNS állítja, támogatja a kormány álláspontját a nemzetközi rendszer megsértőivel szemben. „Ugyanakkor az állami intézmények hivatalos álláspontját a különböző felvetésekre, a koalíciós egyezség értelmében mindig egyeztetni és koordinálni kell” – állítja a párt. A külügyi bizottság tegnap jóváhagyott határozatában elutasította a Krím-félsziget annektálásának és megszállásának legitimálását a szlovák közjogi méltóságok látogatásával. A javaslatot az ellenzéki pártok mellett a Híd is megszavazta. Az ülésről a Smer és az SNS képviselői hiányoztak. Peter Marček állítása szerint magánemberként utazott a Krím-félszigetre, ehhez képest az orosz propaganda hivatalos látogatásként kezelte jelenlétét. Marček több találkozón és tárgyaláson is részt vett. A bizottsági ülésről azután rohant el, miután Martin Klus (SaS) minden állítását kiforgatta. Bugár tegnap azt mondta, nem fog ezzel foglalkozni, mert a koalíciós szerződés egyértelmű és nem lehet párhuzamot vonni a Krím-félsziget annektálása és Koszovó bizonyos folyamatokat követően megvalósított elszakadása között. A Smer szerint a koalíciós partnereknek nem kellene feszültséget szítaniuk egymás között. Ľubomír Galko (SaS) szerint az SNS ezzel az újabb „izmozással” próbálja meg zsarolni koalíciós partnerét, és ha kap egy újabb darabot a koncból, a koalíció tovább működik. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?