Az SNS Cséfalvayová leváltását követeli a koalíciós szerződés megszegése miatt

Katarína Cséfalvayová
Pozsony |

Az SNS azt követeli, hogy azonnal váltsák le a parlament külügyi bizottságának jelenlegi elnökét, Katarína Cséfalvayovát (Híd). A nemzetiek rámutattak: a bizottság szerdai rendkívüli ülését nem előzte meg a koalíciós partnerekkel való egyeztetés, ezáltal a koalíciós szerződés durva megsértésére került sor. A programmal pedig a bizottság szerintük túllépte a hatáskörét.

A bizottság összehívása és a határozat elfogadtatása Cséfalvayová által a nemzetiek szerint éles ellentétben áll a koalíciós partnerek együttműködési szabályaival, illetve az erről szóló írásos megállapodással. A párt szerint a bizottsági elnök a szóban forgó eljárás miatt nem maradhat tovább ebben a pozícióban.
     

Az SNS a szlovák kormány egységes állásfoglalását támogatja azokkal szemben, akik veszélyeztetik a nemzetközi politikai rendszert. „Az állami intézmények által az egyes ügyekben adott hivatalos reakcióknak a koalíciós szerződés értelmében mindig koordináltaknak és összehangoltaknak kell lenniük” – áll a párt nyilatkozatában.
     

A parlament külügyi bizottsága szerdán elfogadott egy állásfoglalást, amelyben elutasítják a Krím annektálásának és megszállásának legitimálását azáltal, hogy szlovák köztisztviselők látogatnak oda. A bizottság tagjai arra reagáltak, hogy Peter Marček független képviselő nemrég a félszigetre utazott. A határozatot a többség elfogadta, egy jelen lévő képviselő tartózkodott. Az SNS és a Smer képviselői nem jelentek meg a bizottsági ülésen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?