Újabb két majomhimlős beteget azonosítottak Szlovákiában

majomhimlő

A héten két új majomhimlős beteget azonosítottak Szlovákiában. Az igazolt megbetegedések száma így összesen 12-re nőtt – tájékoztaott Ján Mikas országos tiszti főorvos.

Mindkét fertőzött 20 és 59 év közötti. „Sem a két új eset között, sem a korábbi fertőzésekkel nem találtak összefüggést” – magyarázta.

Az ÚVZ rámutatott: aránylag alacsony esetszámról van szó, úgyhogy a terjedésre vonatkozóan még nem lehet megbízható következtetéseket levonni.

„Egyelőre minden olyan személy, akinek laboratóriumban igazolták a majomhimlős fertőzést, középkorú. Ketten a 18-29 éves, heten a 30-39-es, és hárman a 40-49-es korosztályba tartoznak” – pontosított a tiszti főorvos.

Az ÚVZ két összefüggő esetről tud, a többi megbetegedés között eddig nem találtak összefüggést. Az esetek felében az érintettek azt közölték, hogy a megelőző időszakban olyan személlyel kerültek szoros kapcsolatba, akinek nem ismerték az egészségi állapotát. Az ÚVZ arra figyelmeztet, hogy a betegség szoros kapcsolat útján terjed, amely nem feltétlenül jelent szexuális kapcsolatot. A megfertőződés tárgyakon keresztül is terjedhet.

A majomhimlő vírusos, zoonózisos betegség. Lappangási ideje általában 6-13 nap, de 5-21 nap között is mozoghat. Tünetei kezdetben az influenzára hasonlítanak. A fertőzött lázas, fáradt, izomfájdalmai és hidegrázása van, később jelentkeznek a kiütések. A fertőzés állatokról terjedhet át az emberre, a fertőzött személy tovább terjesztheti, tárgyak érintésével is terjed.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?