Közélet

Újabb célpontot találtak maguknak az adóellenőrök

Pozsony | A koronavírus-járvány miatt látványosan megugrottak az állam kiadásai, miközben a bevételek csökkentek, az adóhivatalok ezért egyre szigorúbban lépnek fel az adótartozást felhalmozókkal szemben, arra törekedve, hogy a lehető legnagyobb összeget hajtsák be tőlük.
Molnár Iván

2021. február 24. 14:30

Zezulka
Jiří Žežulka, a központi adó- és vámhivatal elnöke szerint nagyjából 70 millió eurót szeretnének behajtani. - TASR-felvétel

A központi adó- és vámhivatal ellenőrei ezúttal azokra csapnak le, akik az elmúlt években elmulasztották befizetni az ingatlanértékesítésből származó jövedelem utáni adót. „Ha ingatlant adunk el, akkor az ebből származó bevétel nem adóköteles, ha a vétel és az eladás között több mint öt év telt el” – nyilatkozta Jiří Žežulka, a központi adó- és vámhivatal elnöke. Ellenkező esetben jövedelemadót kell fizetni.

Ennek a kötelességének azonban az érintettek alig harmada tesz eleget. Žežulka szerint az elmúlt években ezért éves szinten nagyjából 24 millió eurós adóelmaradás halmozódott fel, amit most szeretnének behajtani.

„Csak ennek köszönhetően nagyjából 70 millió eurós pluszbevételre számítunk”

– állítja Žežulka.

Akik 2016 és 2020 között váltak meg az ingatlanjuktól, és nem tettek eleget az ezzel kapcsolatos adófizetési kötelezettségüknek, azoknak hétfőn, február 22-én postáztak egy levelet, amelyben felszólítják őket az adó befizetésére. Összesen 12,9 ezer levelet küldtek szét, amiből azonban 4100-at azok kapnak, akik tavaly váltak meg az ingatlanjuktól, és akiknek az adót idén március végéig kell befizetniük. Ez utóbbiaknak így nincs elmaradásuk, csak a biztonság kedvéért szólnak előre nekik is.

„Két lehetőség közül választhattunk. Széles körű, szigorú ellenőrzésekkel hajthattuk volna be a pénzt, ez azonban a jelenlegi helyzetben nem lett volna helyes, ráadásul ez számunkra is többletkiadást jelentene. Épp ezért inkább az előzetes felszólítás mellett döntöttünk”

– tette hozzá Žežulka.

Az adó befizetésére március végéig adtak időt, akiknek azonban erre most nincs pénzük, azok kérhetik a halasztást vagy a részlettörlesztést. Az adóhivatal vezetője szeretné elérni a pénzügyminiszternél, hogy akik egy bizonyos időpontig befizetik az adót, azoknak ne számoljanak fel késedelmi kamatot. „Mivel nagyobb mennyiségű levelet postáztunk, megtörténhetett, hogy olyanok is kapnak figyelmeztetést, akik fel vannak mentve az adófizetés alól, vagyis az ingatlaneladás után nem kellett adót fizetniük. Ilyen esetben fel kell keresniük az adóhivatalt, hogy tisztázzák az ügyet” – mondta el az adóigazgatóság elnöke.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A Szövetség megalakulását március 23-án jelentette be az MKP, a Híd és az Összefogás vezetője. (Somogyi Tibor felvétele)

AKO-felmérés: a Szövetség szavazói közül is többen két nemzetiséget jelöltek

Oroszország csalódott Szlovákiában – a válasz „nem fog sokáig váratni magára”

Oroszország csalódott Szlovákiában – a válasz „nem fog sokáig váratni magára”

Eduard Heger
Frissítve

Szlovákia három orosz diplomatát utasít ki az országból

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij üdvözölte az orosz csapatok visszarendelését az ukrán határtól

Vlagyimir Putyin
Frissítve

Putyin kész Moszkvában fogadni Zelenszkijt

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.