Újabb botrány gyűrűzik

Kassa. A városi lakások odaítélésénél gyakorta felbukkan a korrupcióveszély. Kassán négy évvel ezelőtt fontos fejek hulltak emiatt, a napokban pedig újabb botránygyanús esetekre derült fény a főellenőr jóvoltából.

Kassa. A városi lakások odaítélésénél gyakorta felbukkan a korrupcióveszély. Kassán négy évvel ezelőtt fontos fejek hulltak emiatt, a napokban pedig újabb botránygyanús esetekre derült fény a főellenőr jóvoltából. Ondrej Bernát szerint csupán két ember, a szociális osztály vezetője, illetve az alpolgármester döntött a lakások sorsáról, a magisztrátuson működő lakásbizottság megkerülésével. Paradox módon Jozef Filas alpolgármester funkcióba lépésekor azonnali rendcsinálást és átlátható feltételeket ígért a hivatalban és a magisztrátuson. A kezdeményezésére létrehozott „lakáselosztó részleg”, ahol a várakozási listát kezelték, szerinte csak a rászorulókkal, az utcára került nagycsaládosokkal, illetve a kisnyugdíjasokkal tett kivételt. A főellenőr azonban azt állítja, a kérvényként szolgáló formanyomtatványokat hiányosan töltötték ki, többek közt az sem szerepel rajtuk, milyen körülmények között lakott addig a kérvényező. Filas visszautasítja ezt az állítást, szerinte csupán formális adatok hiányoznak, ennek oka pedig egyszerű figyelmetlenség. Arra a kérdésre, hogy a magisztrátuson működő lakásbizottság miért nem szavazott a szóban forgó ügyekről, az alpolgármester azt válaszolta, hogy a bizottság jogkörei erre nem terjednek ki, és ha az elmúlt négy év alatt jogkörbővítést akartak volna elérni, nekik kellett volna kezdeményezniük. A főellenőr jelentése alapján átfogó vizsgálat indul, melynek az alpolgármester örül, mivel azt állítja, nincs takargatni valója. Az ügy azért is kényes, mert a szociális bérleményekkel ellentétben a városi lakásokat a bérlő megvásárolhatja, méghozzá négyzetméterét csupán 200 koronáért. A vizsgálóbizottság utánanéz, hányan éltek ezzel a lehetőséggel, majd hányan adták tovább a lakásokat, természetesen jóval drágábban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?