Új magyar érdekképviselet alakul

Osszefogas
Pozsony |

Összefogás néven új szlovákiai magyar érdekképviselet alakul. A mozgalom előkészítő bizottságának tagjai egy nyitott platform létrehozásán dolgoznak, melynek célja, hogy teret adjon mindenkinek, aki fontosnak tartja a szlovákiai magyarok összefogását.

A mozgalom szerint a Híd és az MKP sikertelen tárgyalássorozata után nyilvánvalóvá vált, hogy a szlovákiai magyaroknak alapvető változás nélkül nem lesz képviseletük a parlamentben a 2020-as választás után. „Az elmúlt tíz év a felvidéki magyar politikában a széthúzásról és az ellenségeskedésről szólt. Ennek véget kell vetni, el kell kezdeni a kiútkeresést. Nem új pártot kívánunk létrehozni, hanem egy nyitott platformot, amely egyesíteni tudja a közösségünkért tenni akaró, nemzetünk sorsa iránt elkötelezett embereket, amely végre megteremtheti a kívánt és szükséges egységet” – olvasható a mozgalom tájékoztatásában.

Nincsenek kizárva sem a Híd, sem az MKP képviselői

Zászlós Gábor, az előkészítő bizottság tagja lapunknak elmondta, azt remélte, hogy a Híd és az MKP felelősségteljesebben viszonyul a szlovákiai magyarság képviseletéhez, ugyanakkor nem zárta ki, ha lesznek, akik távoznak a két pártból, bevonják őket a mozgalmukba.

“Sólymos László korábban elmondta, hogy együttműködés párti, Nagy József is. Szerintem már többen is látják, hogy nem volt jó a helyzetértékelés a Hídnál, amikor a tárgyalásokat berekesztették. Én azt gondolom, hogy azokat, akik már kormányzati tapasztalattal rendelkeznek – gondolok itt miniszterekre és államtitkárokra – kár volna veszni hagyni. Személy szerint szívesen látnám őket a mozgalomban, hogy békítsék a két párt vezetőségét”

– jelentette ki Zászós.

Az Összefogás ma megkezdi az aláírásgyűjtést, valamint széles körű egyeztetéseket kezdeményeznek a mozgalom programjáról. „Szlovákia az utóbbi évtizedben a Smer vezetése alatt szétrabolt állam lett. A magyarság fejlődését szavatoló program mellett az Összefogás célja, hogy a demokratikus szlovák erőkkel együtt állítsuk vissza a jogállamiságot” – közölte a mozgalom.

Laboda Róbert, a mozgalom etikai bizottságának tagja generációs kötelességének nevezte, hogy kiálljon a szlovákiai magyar összefogás mellett.

„Én egy független embernek vallom magam, aki nem tartozik egyik oldalhoz sem, mégis kötelességemnek érzem, hogy támogassam a mozgalmat. A szlovákiai magyar kisebbség egy kis közösség, mégis széthúz. Végre itt egy lehetőség, amikor nem széthúzunk, hanem együttműködünk”

– mondta lapunknak a pedagógus. Azt sem zárta ki, hogy a mozgalom befogadja a Hídból és az MKP-ból esetlegesen távozó képviselőket. „Egy választási listához 150 képviselőjelöltre van szükség. Őszintén szólva nem tudom, vagyunk-e annyian, hogy megengedhessük magunknak a szelektálást” – tette hozzá Laboda.

Nagy: "Ha megkeresnek, nyitott vagyok a tárgyalásokra"

Nagy József, a Híd korábbi EP-képviselője, aki miután pártja elutasította az MKP-val való választási együttműködést, bejelentette, nem indul a Híd listáján, elmondta, az Összefogás mozgalomtól egyelőre nem kapott megkeresést. "El tudom azonban képzelni az együttműködést egy olyan magyar, politikai csoportosulással, amelynek van potenciális esélye bejutni a parlamentbe. Mindezt azért, hogy a kisebbségvédelmi tevékenységemet tovább tudjam folytatni" - mondta Nagy, és hozzátette, egy ilyen kezdeményezésnek széles ideológiai spektrumot kell lefednie. A korábbi EP-képviselő szerint egy új kezdeményezésnek azért is helye van, mert a két nagyobb magyar párt kihagyta az együttműködés lehetőségét. Arra a kérdésre, hogy távozik-e a Híd pártból Nagy így válaszolt: "Egyelőre nincs miért." Hozzátette, ha az Összefogás részéről megkeresik, nyitott az egyeztetésre. Nagy szerint egy ilyen kezdeményezés meg tudná szólítani az eddig passzív, vagy csalódott választókat. "Viszont őket mindkét térfélről kell összegyűjteni" - tette hozzá a korábbi EP-képviselő.

Érdekes

Az előkészítő bizottság eddig 7 tagot számlál:  

  • Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója 
  • Laboda Róbert, pedagógus, költő 
  • Orosz Örs, a Gombaszögi nyári tábor főszervezője, az MKP Nyitra megyei képviselője 
  • Kotiers Róza, a Pozsonyi Comenius Egyetem hallgatója, civil aktivista 
  • Szabó Krisztián, építész, civil aktivista
  • Bauer Edit, az MKP egykori európai parlamenti képviselője 
  • Zászlós Gábor, jogász, volt miniszterelnök-helyettes

Kapcsolat: www.osszefogas.sk, FB: facebook.com/osszefogas.spolupatricnost, [email protected].

Az MKP szerint a hagyományos érdekképviseleté a jövő 

A mozgalom megalakulásának hírére az MKP úgy reagált, amíg nem világos annak tartalma és szándéka, addig ugyanúgy viszonyulnak hozzá, mint a Progresszív Szlovákia magyar platformjához.

„Minden mozgalomnak, politikai kezdeményezésnek joga van úgy eljárni, ahogy gondolja, platformot vagy akár pártot alapítani, és próbálni megszólítani akár a magyar választót is, de a magyar ember gondjait, elvárásait a hagyományos és a társadalomba kellőképpen beágyazott magyar érdekképviselet képes leghatékonyabban ellátni”

– nyilatkozta Králik Róbert, a párt szóvivője.

Az Összefogás előkészítő bizottságának két tagja, Bauer Edit korábbi EP-képviselő és Orosz Örs Nyitra megyei képviselő, az MKP-nak is a tagja. A párt alapszabálya azonban viszonylag szigorú abban a kérdésben, hogy tagjai milyen szerepet vállalhatnak más politikai mozgalmakban. Más pártban való tagságot például kizárja. Ezzel kapcsolatban a szóvivő annyit közölt, jelenleg Bauer és Orosz is tagjai az MKP-nak. Azzal kapcsolatban azonban nem nyilatkozott, hogy mi várható a párttagságukkal kapcsolatban.

Simon inkább a saját pártja és az MKP közti egyezséget szeretné 

Simon Zsolt, a parlamenten kívüli Magyar Fórum (MF) elnöke az új mozgalom alakulásával kapcsolatban elmondta:

„Minden olyan politikussal, aki részt akar vállalni a magyarság jövőjének alakításában, nagyon szívesen együtt fogunk működni, de nagyon veszélyes most egy új szubjektumot indítani."

Simon szerint a veszély abban rejlik, hogy a választási listák leadásáig már nagyon rövid a határidő. Az MF elnöke elmondta, a választási listák leadási határideje hozzávetőlegesen kilencven nap múlva esedékes, ráadásul egy politikai szubjektum bejegyzéséhez a szükséges 10 ezer aláírás összegyűjtése után is nagyjából 30 nap szükséges. Arra a kérdésre, hogy ha a mozgalom időben megalakul, annak a listájára lépne-e az MF, Simon egyelőre nem tudott válaszolni. "„Nem tudom, hogy ők mit szeretnének, vagy mit sem" – mondta, és hozzátette, a mozgalom egyik alapítója Orosz Örs, Nyitra megye képviselő-testületében az MKP frakciójában ül. „Úgy látjuk, hogy a kezdeményezés által nagyrészt csak az MKP eddigi szavazói fognak többfelé osztódni” – mondta az MF elnöke. Simon Zsolt hozzátette, szerinte sokkal fontosabb lenne, ha az MKP és az MF ki tudná mondani, hogy közös listát állít. (nar, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?