Túl sokba kerülnek az oltatlanok

korona
Pozsony |

A pénzügyminisztérium elemzői szerint egy oltatlan személy társadalmi költsége átlagosan 4384 euró. Az oltási lottóra elkülönített 26,4 millió euró pedig akkor térül meg, ha a hatására legalább 6 ezren adatják be maguknak a koronavírus elleni vakcinát. A közvetítői bónuszra szánt 24 millió euró pedig akkor válik rentábilissá, ha emiatt 24 ezren oltatják be magukat.

A pénzügyminisztérium Értéket a Pénzért (ÚHP) részlege által közölt elemzésben a világjárvány leküzdésére szolgáló intézkedések megtérülését vizsgálta. Az elemzők javaslatokat is megfogalmaztak arra vonatkozóan, milyen további lépéseket kellene tennie a kormányzatnak.

Drága oltatlanok

A szakemberek először azt számolták ki, mennyibe kerül a társadalomnak egy nem beoltott személy. Ennek során összesítették, mekkora kárt okoz egy fertőzöttnek a munkából való kiesése, vagyis a táppénzre kerülése, az esetleges kórházi kezelése vagy elhalálozásának költségei és így tovább. Ebből az jött ki, hogy egy fertőzött személy átlagosan 4384 euróba kerül. 

A konkrét összeg nagyban függ az illető életkorától. Így egy 20 éves személy esetében ez a költség 190 euró körül van, hiszen elég jó eséllyel enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget, egy 80 éves esetében azonban már 15 466 euró, hiszen nagyon nagy valószínűséggel kórházi kezelésre, esetleg mesterséges lélegeztetésre szorul. Összehasonlításképpen, egy felnőtt személy beoltása összesen kb. 40 euróba kerül.

Az elemzők azt is figyelembe vették, hogy a vakcinák nem tökéletesek, ritka esetekben a beoltottak is megfertőződhetnek. Ugyanakkor az oltóanyagok ilyen esetben is 99,9 százalékban védenek a koronavírus okozta haláltól, és a beoltottak 95 százalékban védettek azzal szemben, hogy súlyos tüneteik miatt kórházban kelljen őket kezelni. A szakemberek úgy számoltak, egy beoltott személynek, egy esetleges újrafertőződés esetén, csak 10 százalék eséllyel kell táppénzre mennie.

Összességében egy beoltott személy jóval kevesebbe kerül a társadalomnak, mint egy oltatlan, aki összehasonlíthatatlanul nagyobb valószínűséggel fertőződik meg, mint az, aki megkapta a vakcinát.

Lottó és bónusz

Ahogy arról beszámoltunk, a pénzügyminisztérium egy ún. oltási lottót indított, amelyben mindenki részt vehet, aki felvette a vakcinát. A nyereményjátékban 100-tól több százezer euróig terjedő nyereményeket sorsolnak ki. Az intézkedésről a tárca elemzői azt írják, az amerikai Ohio, Kalifornia, Oregon és Colorado államban, valamint Lengyelországban már indult hasonló kezdeményezés. Ezek hatékonyságára azonban eddig nincs elegendő bizonyíték. A szakemberek becslése szerint a nyereményjátékra fordított 26,4 millió euró már akkor megtérülne, ha a hatására viszonylag kevés, mindössze 6 ezer személy döntene az oltás mellett.

Az elemzők rámutatnak, a közvetítői bónuszok ezzel szemben bizonyítottan növelik az oltási hajlandóságot. Európában eddig ilyet csak Szerbiában vezettek be. A szakemberek ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, más betegségek, így Angliában a HPV, az USA-ban a hepatitis B elleni oltások ilyen népszerűsítése sikerrel járt. Szlovákiában a Covid-19 elleni oltással kapcsolatos közvetítői bónusz akkor lenne rentábilis, ha ennek hatására 24 ezer személy adatná be magának a vakcinát. Az ár-érték arány annál jobb, minél idősebbek az ilyen módon beoltott személyek.

Az UHP javaslatai

A pénzügyminisztérium elemzői rámutatnak, mivel Szlovákiában nagyon lassan növekszik a beoltottak száma, haladéktalanul lépéseket kell tenni. A szakemberek több javaslatot is megfogalmaztak, amelyek közül a leginkább költséghatékonynak azt tartják, ha a beoltottak valamilyen előnyöket, a korlátozások alóli kivételeket élveznek. Rámutatnak, ilyen esetben a beoltatlan polgárok 13 százaléka hajlana arra, hogy felvegye a vakcinát. Hozzáteszik, ilyen intézkedéseket hozott már Görögország, Franciaország, de az Egyesült Királyság is. Hasonló javaslatuk, hogy az oltási lehetőséget közelebb kell vinni az emberekhez. Így például a munkahelyen, közösségi központokban is elérhetővé kellene tenni a vakcinát. De azt is felvetik, hogy az oltásért cserébe járjon fizetett szabadnap. 

Az elemzők szerint a mobil oltócsapatok kapacitását is növelni kellene, amelyek elsősorban a járvány által fokozottan veszélyeztetett idősek oltását végzik. A szakemberek szerint fontolóra kell venni azt is, hogy bizonyos szakmák számára kötelezően előírják az oltást. Főleg azokról van szó, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek a betegség által leginkább veszélyeztetettek csoportjával. A WHO javaslata alapján az ilyen szakmák körébe tartoznak például az egészségüggyel kapcsolatos hivatások. A szektor munkavállalói számára már Magyarországon, Olaszországban és Franciaországban is kötelező az oltakozás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?