Továbbra is közlekednek a vonatok Szlovákia és Magyarország között

ZSSK
Pozsony/Budapest |

Szeptember 1-je után is korlátozások nélkül, menetrend szerint közlekednek a vonatok Szlovákia és Magyarország között, annak ellenére, hogy a magyar fél korlátozta a belépést az ország területére. Erről Tomáš Kováč, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője tájékoztatott.

Tehát korlátozások nélkül fognak közlekedni az EuroCity (EC) és EuroNight (EN) kategóriába tartozó vonatok a Prága-Pozsony-Párkány-Budapest vonalon, az EC-vonatok a Kassa-Hidasnémeti-Miskolc-Budapest vonalon, valamint a regionális vonatok a Pozsony/Ligetfalu-Rajka-Hegyeshalom vonalon.

Ugyanakkor a Budapest és Prága, valamint Budapest és Varsó között közlekedő EuroNight vonatok háló- és fekvőhelyes kocsijai esetében korlátozások lépnek érvénybe. Az említett vonatok szeptember 1-től ezek nélkül fognak közlekedni Budapest irányába, illetve szeptember 2-től Budapestről Prága felé.

„A helyzet állandó változása miatt ezek az intézkedések is megváltozhatnak”

– figyelmeztetett Kováč.

Mint elmondta: a Magyarországra való utazás kapcsán azokat az információkat érdemes figyelni, amelyeket a külügyminisztérium rendszeresen frissít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?