Tömeges felmondásra készülnek az egészségügyi dolgozók

Pozsony |

<div>Az egészségügyi dolgozók szakszervezetei már két napja gyűjtik az aláírásokat ahhoz a nyilatkozathoz, melyben követeléseik teljesítésének megtagadása esetén az egészségügyi alkalmazottak tömeges felmondásukat helyezik kilátásba. Erről a nővérek szakszervezetének vezetője, Monika Kavecká a kormányhivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján számolt be.&nbsp;</div>

A nyilatkozatban az egészségügyi dolgozók képviselői öt pontban fogalmazták meg követeléseiket. Elsősorban az egészségügyi intézmények tisztességes fininszírozását akarják elérni, követelik továbbá, hogy a béremelés ne csak a kórházi alkalmazottakra, hanem a rendelők, füdők és szociális intézetek egészségügyi dolgozóira is vonatkozzon. A szakgyakorlatba a nyilatkozat szerint bele kellene számolni az anyasági szabadságot és a betegszabadságot is, és emelni kellene a nővérek valamint a szülésznők számát az egyes intézményekben. A szakszervezetek vezetői az utóbbiak számára is béremelést követelnek, valamint a ledolgozott évek figyelembe vételét. 2011-ben mintegy 1200 orvos mondott fel egyidejűleg, aminek következtében szükséghelyzetet kellett kihirdetni, a munkát megtagadó orvosokat büntetéssel fenyegették. A Health Policy Institute elemzője, Tomáš Szalay nem tartja valószínűnek, hogy ez a forgatókönyv most megismétlődik, szerinte ugyanis az egészségügyi dolgozók körében kisebb a hajlandóság arra, hogy ténylegesen benyújtsák felmondásukat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?