Közélet

Több üzlet előnyben részesíti az idős vásárlókat

Pozsony | Az üzletláncok sorra módosít- ják a nyitvatartásokat, valahol külön időpontban szolgálják ki a nyugdíjasokat. Élelmiszerből egyelőre van elég, az Európai Unió pedig közölte, az egyes tagállamokban érvényes határzárak ellenére úgynevezett zöldfolyosókon biztosítják az áruszállítást.
idosek
Szalay Hajnalka

2020. március 20. 09:00

idosek
Legyünk előzékenyek és hagyjuk napi másfél órára a boltokat csak és kizárólag az időseknek. Így tudjuk csökkenteni annak veszélyét, hogy bevásárlás közben megfertőződjenek. Sokan közülük nem számíthatnak mások segítségre, s kénytelenek maguk elintézni a hétköznapi bevásárlást. (Németi Róbert felvétele)

Bár Szlovákia az élelmiszer mintegy felét importálja, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) továbbra is úgy véli, nincs ok a pánikra, és felesleges otthon felhalmozni az ételt. „A megnövekedett megrendelések ellenére is zökkenőmentes az élelmiszerek folyamatos gyártása az országban. Amit azonban megérzünk, az az alkalmazottak hiánya. Főleg azokról van szó, akiknek otthon kellett maradniuk a gyerekükkel” – közölte lapunkkal az SPPK szóvivője, Jana Holéciová. A mezőgazdasági minisztérium is igazolta a héten, hogy a folyamatos élelmiszer-ellátás is biztosítva van. 

Zavartalan áruszállítás
Holéciová szerint dolgoznak egy vészforgatókönyvön is arra az esetre, ha a szlovákiai tenyésztők vagy gyártók valamelyikénél beigazolódna a vírusfertőzés, s az alkalmazottak egy részének karanténba kellene vonulni. A kamara szerint ilyen esetben az lenne a legjobb, ha az alkalmazottak a karantént a szövetkezetben töltenék. „A fejőstehenek minden nap adnak tejet, és a tenyésztést sem lehet kikapcsolni, mint egy autógyárat” – írta a szóvivő. A kamara szintén fontosnak tartja, hogy az élelmiszert szállító kamionok legyenek előnyben részesítve a határokon.

Erre már garanciát adtak az Európai Unió vezetői, akik az elmúlt napokban megegyeztek, azon túl, hogy 30 napra lezárják az unió külső határait, az egymás közti határokon zöldfolyosókon továbbra is engedélyezni fogják az áruszállítók mozgását, de az egészségügyi termékek exportját engedélyhez kötik. 

Idősek másfél órája
A jelenleg tapasztalt alkalmazott-kiesés a hazai üzletek nyitvatartását is befolyásolja. A Kraj és a Terno üzletei március 27-ig hétköznap este hétkor zárnak, szombaton pedig délután háromkor. A boltok vasárnap egyáltalán nem nyitnak ki. Az üzleteket tömörítő Terno real estate vállalat igazgatója, Stanislav Čajka ezzel az intézkedéssel akarja megóvni a dolgozókat. „Jelenleg nem attól kell tartani, hogy nem lesz mit árulni, hanem attól, hogy nem lesz, aki áruljon. Mivel jelenleg sok vevőnk a nap nagy részét otthon tölti, gond nélkül tudják intézni a bevásárlást az új nyitvatartás szerint” – véli az igazgató. Mint mondja, az utóbbi időben néhány termék iránt nőtt a kereslet, de egyelőre mindent tudnak pótolni. 

A Lidl üzletlánc boltjaiban is változik a nyitvatartás, az ország legtöbb helyén ötig vagy hatig lesznek nyitva. Részletes információkat internetes oldalukon találunk. Továbbá a Lidl, de a Kaufland is arról tájékoztatott, hogy 13:00 és 14:30 között döntően nyugdíjasokat szolgálnak ki. Az üzletek elismerték, jelenleg nincs kapacitásuk arra, hogy ellenőrizzék ennek az intézkedésnek a betartását. „Ezért inkább arra kérjük a többi vásárlót, hogy legyenek megértőek azokkal szemben, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Ha nem tartoznak ebbe a csoportba, próbáljanak máskor bevásárolni” – olvasható a Lidl közleményében. Azt, hogy milyen korosztályra vonatkozik ez a napi másfél órás bevásárlás, az üzlethálózatok egyike sem pontosította. 

A COOP Jednota honlapján szintén arról számolt be, hogy néhány üzletükben megváltozik a nyitvatartás. Akárcsak a Kraj és a Terno esetében, a döntést itt is azzal indokolják, hogy a személyzet egy része az iskolabezárások miatt otthon vigyáz a gyerekére. Ezért arra kérték a vevőket, hogy mértékkel vásároljanak, és legyenek tapintatosak mind a személyzettel, mind a többi vásárlóval.

A Billa néhány hazai üzletébe pedig csak előre meghatározott számú vásárlót engednek be egyszerre, a többieknek a bejárat előtt kell várakozniuk.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
korrupció

Kiábrándultunk a becsületes életből

Eduard Heger Igor Matovič

Döntenek az inflációs csomagról

talaj menti fagy k

Talaj menti fagyra figyelmeztetnek

Esterházy János

Esterházy János és kora

koronavírus-vakcina

Kötelező és ajánlott oltások Szlovákiában

Premier League
Frissítve

Premier League – Kétgólos hátrányból fordított és bajnok a Manchester City

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.