Több mint egymilliárd eurós haderőfejlesztést hagyott jóvá a kormány

Pozsony |

<p>A következő tizenkét évben 1,2 milliárd euró értékben készül megújítani csapatszállítói egységeinek járműparkját a szlovák hadsereg - az elmúlt évek legnagyobb volumenű ilyen jellegű fejlesztését szerdai ülésén hagyta jóvá a pozsonyi kormány.</p>

A védelmi tárca az általuk előterjesztett tervet a fegyveres erők harcképességének megőrzésének szükségességével indokolta.

A terv szerint a szlovák hadsereg 2029-ig összességében 485 különböző célokra használható négykerék-, illetve  nyolckerék-meghajtású páncélozott csapatszállító és páncélozott harci járművet vásárol majd, részben jelenlegi - élettartamának végéhez közeledő - járműparkja megújítása céljából, részben pedig a nemzetközi szerződésekből adódó fejlesztési kötelezettségeinek kielégítése végett. Ennek a tervnek a megvalósítása, már a kabinet által tavaly szeptemberben megszavazott, Fehér könyv nevet viselő fejlesztési csomagban is szerepelt, a mostani dokumentum viszont már konkrét anyagi és időbeli keretet is felvázol a fejlesztések megvalósítására. 

A járművek beszerzése a tervek szerint több módon valósul meg, egyebek mellett a közbeszerzési törvény alapján, részben az Európai Védelmi Ügynökséggel (EDA) megvalósított együttműködés keretében, a NATO beszerzési ügynökségével (NSPA) közösen, illetve a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) közös projektjének részeként is. A fejlesztési elképzelés ütemterve szerint az idén még csak a beszerzések adminisztratív és műszaki előkészítésére kerül sor, a hadsereg jövőre kapná meg az első járműveket, és az új hadeszközökkel az első csapattestet 2021-re szerelnék fel teljesen. A 81 darab nyolckerék-meghajtású jármű beszerzési keretösszege 417 millió euró, a 404 darab négykerék-meghajtású járműé pedig 782,7 millió euró.

A fejlesztési tervet több kiegészítéssel hagyta jóvá a pozsonyi kormány, ezek közül a leghangsúlyosabb, hogy a beszerzések során külön figyelmet kell majd fordítani a hazai hadiipar támogatására és lehetőségeinek kiaknázásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?