Több mint 4,3 millió választópolgár van az országban,185 ezren először voksolnak

választás 2020 illusztráció

Mintegy 4,3 millió választópolgár járulhat az urnákhoz a szeptemberi előre hozott parlamenti választáson. Közülük közel 185 ezer, 18 és 21 év közötti fiatal van, akik első alkalommal voksolhatnak – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

„Az előző parlamenti választás óta közel 100 ezer fővel csökkent a választásra jogosul lakosok száma” – mondta Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője, és hozzátette, szavazati joga van minden szlovák állampolgárnak, aki legkésőbb a választás napján betölti a 18. életévét.

A szavazásra jogosultak több mint 60 százaléka – 2,6 millió lakos – 31 és 64 év közötti, 981 ezer pedig 65 évnél idősebb nyugdíjas. Az idősek a szavazópolgárok valamivel több mint ötödét (22,6 százalék) teszik ki.

A legkevesebben a 30 évnél fiatalabb választópolgárok vannak. A Statisztikai Hivatal becslése szerint 737 ezer lakos tartozik ebbe a korcsoportba. A 30 évnél fiatalabbak a választók mindössze 17 százalékát teszik ki.

A régiókat tekintve Eperjes és Kassa megyében él a legtöbb választópolgár, több mint 600 ezer. A legkevesebb, alig 460 ezer pedig Nagyszombat megyében.

184 800 választópolgár először voksolhat a parlamenti választáson. „Azokról a 18 és 21 év közötti fiatalokról van szó, akik a legutóbbi parlamenti választás óta lettek nagykorúak” – magyarázta a szóvivő.

A legtöbb első választó, több mint 30 ezer, Eperjes és a Kassa megyében van, a legkevesebb, valamivel több mint 17 ezer Trencsén és Nagyszombat megyében.

Az első választók csak mintegy 30 százaléka most tizennyolc éves, ők most először voksolhatnak parlamenti választáson. Ez az az 53 300 fiatal, akik a legutóbbi önkormányzati választás után váltak nagykorúvá.

A Statisztikai Hivatal becslése nem tévesztendő össze a hivatalos választói névjegyzékben szereplő választók számával.

Az előre hozott parlamenti választást szeptember 30-án, szombaton tartják. Huszonnégy politikai párt és mozgalom, valamint egy koalíció indul a szavazatokért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?