Több mint 2000 tanár sztrájkol ma

Pozsony |

<p>150 iskola több mint 2000 tanárja csatlakozott a mai sztrájkoz. A sztrájkolók két órán keresztül szüneteltetik a tanítást.</p>

Mindezt Vladimír Crmoman a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) tagja mondta el. Crmoman szerint több városban sztrájkcsoportok alakultak, akik ellátogattak a sztrájkhoz csatlakozott iskolákba, ahol az ISU szórólapjait osztogatták.

50 olyan iskola van, ahol a tanárok több mint fele csatlakozott a sztrájkhoz.

Az ISU ma a pénzügyminisztérium előtt tartott sjatótájékoztatót. Azért épp itt, mert az ISU szerint épp a pénzügyminisztériumnak vannak olyan tanulmányai, melyek rámutatnak, miért is fontos az oktatásba fektetni.

NEM ELÉG A 6%-OS EMELÉS

Branislav Kočan (ISU) szerint már 2011-ben kidolgoztak egy tanulmányt, melyebn megállapítják, hogy az oktatásba fektetett pénz az egyik leginkább megtérülő befektetés. Egy 2012-es tanulmány szerint a minőségi általános oktatás 2050-re a GDP kilenc százalékos növekedésével járhat. Kočan szerint épp ezért rejtély, miért nem akarnak az oktatásra pénzt fordítani.

Crmoman ezt azzal egészítette ki, hogy a tanárok között mindössze 10 százalék 30 év alatti: a fiatalok nem találnak motivációt, hogy az oktatásban dolgozzanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?