Titkolta a feljelentést

Vágsellye. A Malina Hedviget feljelentő Juraj Kubla a május 4-én elkövetett öngyilkosságát megelőző estén a törzshelyén szórakozott ismerőseivel.

„Előző nap este is itt ittunk, és ugyanolyan volt, mint máskor - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő cimbora, abban a lakótelepi sörözőben, ahol a megboldogult mindennapos vendég volt. – Jókedvű gyerek volt. Semmi nem utalt arra, hogy öngyilkosságot forgat a fejében.” A nyilatkozó ugyanabban a közeli lakótömbben lakott, mint Kubla, jól ismerte őt. „Minden nap munka után beültünk néhány sörre, de sosem volt vele probléma” – mondta. A nyilatkozó cáfolta, hogy Kubla elvált volna a feleségétől, és arról sem tudott, hogy anyagi problémái lettek volna. A házban ahol a megboldogult élt, egy fiatalembert kérdeztünk, aki gyerekkorától ismerte a feljelentőt. „Rendes, hétköznapi ember volt, nem volt problémás figura. Olyasmiről hallottam, hogy állítólag voltak anyagi problémái, de ezt én is csak másoktól tudom” – így a fiatalember.

A ház egy másik lakójával is sikerült beszélnünk, de arra a kérdésre, milyen embernek ismerte a megboldogultat, kitérő választ adott. Azt azonban sikerült megtudnunk tőle, hogy a tragédia napján nem sokkal azután járt a pincében, hogy a házmester megtalálta a holttestet. „Erre a sárga gázcsőre akasztotta fel magát. A holttestet én nem láttam, de a csövön még ott volt egy kötéldarab, alatta pedig felborulva egy festékes kanna. Gondolom, ezen állhatott, miközben felkötötte magát.”

Arról, hogy Kubla jelentette volna fel Malina Hedviget, egyik megkérdezett ismerőse sem tudott. Erről csak a sajtóból értesültek. A hátrahagyott búcsúlevél tartalmáról sem tudnak, és nem sejtik, mi elől menekült ismerősük a halálba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?