Közélet

Tiso Hitler eminens diákja volt

A korszak terméke volt, Hitlertől kapta a születési bizonyítványát, a germán élettér szabta szűk korlátok között létezett. Nyolcvan éve kiáltották ki a háborús Szlovák Államot.
Mózes Szabolcs

2019. március 14. 18:54

Tiso hívei egy korábbi megemlékezés alkalmával - TASR-felvétel

1939. március 14-én délelőtt összeült a Szlovák Nemzetgyűlés, a képviselők dél után pár perccel egyhangúlag döntöttek a Szlovák Állam létrejöttéről – a szavazás után pedig elénekelték a Hej Slováci című dalt. Ezzel 80 évvel ezelőtt létrejött az első szlovák köztársaság. A megszületéséhez vezető út egyszerre volt hosszú és rövid, a köztársaság fennállása pedig rövid, történelme véres. 

Szlovákia közigazgatási egységként az első világháború után, Csehszlovákia regionális egységeként jött létre 1918/1919-ben, ám az első szlovák önállósodási törekvések 1849-ig nyúlnak vissza. A magyarokkal szakítani kívánó Štúr-mozgalom az 1848/49-es szabadságharc leverése után a Felvidék szlovákok lakta vidékéből egy Budától független, egyenesen Bécs alá tartozó koronatartományt álmodott meg – ám az elképzelés nem nyerte el a Habsburgok tetszését. A szlovák önállósodás évtizedekre lekerült a napirendről, majd Csehszlovákián belül éledt újra. Ennek motorja elsősorban a cseh centralizáció volt, a szlovákok egy része ugyanis úgy érezte, a fiktív csehszlovák nemzet által alkotott, ám valójában félig-meddig a saját államában meg kell elégednie a másodhegedűs szerepkörrel. A csehek 1919 után sokat tettek azért, hogy a szlovák kultúra és nyelvhasználat fejlődhessen, ám a Prága-központú republikában a cseh elit akarata érvényesült. 

Autonómiából önállóság 

Az önállósodás zászlóvivője az alapítójáról elnevezett Hlinka-féle Szlovák Néppárt (HSĽS) volt, amelynek programjában a szlovák autonómia szerepelt. Ezt a korabeli felvidéki magyar politikai elit nagy része is támogatta, mivel ettől a lépéstől az akkor hozzávetőlegesen 20%-os szlovákiai magyarság politikai súlyának növekedését várta. Prága sokáig ellenállt, csak a külső események kényszere alatt akart engedményeket tenni, akkor pedig már kevés volt, amit kínált.

A kis népek és országok lehetőségeit alapvetően behatárolják a nagyhatalmi törekvések, ennek tökéletes példája a Szlovák Állam (1939 júliusáig ez volt az ország hivatalos neve) létrejötte is. 1938-ban a nagyhatalmak a német- és magyarlakta csehszlovák területek visszacsatolásáról (csehszlovák olvasatban: elcsatolásáról) döntöttek, aminek hatására a szlovák politikusok autonómiát követeltek Szlovákiának. Ez 1938. október 7-én Prága jóváhagyásával létrejött, ám a felgyorsult történelmi események következtében csak átmeneti állapotot jelentett. Részben ennek a saját történelmi tapasztalatnak a másokra való kivetítésére vezethető vissza a szlovákok elutasítása a magyar autonómiatörekvések iránt: a két évtizedig követelt autonómia elérése után pár hónappal már önállóságot akartak és szereztek a szlovákok.

A németek célja Csehszlovákia szétverése volt, amiben segítségükre volt a szlovák szeparatisták önállósodási törekvése. 1939. március 13-án Jozef Tisót, a csehszlovák kormányzat által frissen leváltott szlovák miniszterelnököt Hitler Berlinbe hívta, ahol tolmácsolta neki elképzeléseit. A következő napokban el akarja foglalni a cseh országrészeket, Szlovákia viszont dönthet a sorsáról: vagy független lesz, vagy a szomszédai osztoznak a területén – ekkor már a mai Dél-Szlovákia magyarlakta vidékeinek túlnyomó többsége Magyarországhoz tartozott. Tisónak és pártjának szűk 24 órája maradt arra, hogy döntsön és kikiáltsa az ország létrejöttét, amit a cikk elején jelzett módon és időben meg is tettek. 

Eltérő megítélések 

A Szlovák Állam létrejöttének módja a mai napig alapvetően meghatározza az ország múltjáról folyó diskurzust. Tisóék védelmezői általában azt emelik ki, hogy az akkori szlovák politikai elit kényszerhelyzetben cselekedett, ha nem kiáltják ki a függetlenséget, Szlovákiát Hitler szétosztja Budapest és Varsó között. A háborús állam kritikusai pedig arra mutatnak rá, hogy az ország a függetlenségét Hitlertől kapta, ami alapvetően határozta meg nemcsak a mozgásterét, de későbbi megítélését és lehetőségeit is. 

A Szlovák Államot csak a náci Németország és szövetségesei ismerték el, védelmileg és gazdaságilag egyre növekvő mértékű függőségben volt Hitlertől. A háborús Szlovákia mindenben igyekezett megfelelni a náci érdekeknek, sőt, buzgó „éltanuló” volt: a harcokba való belépést és a zsidók deportációját illetően mindig az elsők között cselekedett, meg sem próbálta elodázni a döntéseket. Mivel Hitler nem ágyútöltelékként, hanem termelő hátországként számított a Szlovák Államra, a háborús évek gazdasági konjunktúrájából profitálni tudott a társadalom, 1944-ig pedig csak minimálisan tapasztalta meg a harcok szörnyűségeit – emiatt az idősebb szlovák generáció tagjainak emlékében pozitívabb kép élhetett róla, mint azt a későbbi marxista, majd az 1989 utáni történetírás megfestette. 

A háborús Szlovákia megítélése az államot létrehozó és működtető totalitárius rendszer miatt a mai napig negatív, létrejöttét csak a szélsőséges politikai csoportok szokták ünnepelni. 1989 előtt, majd a bársonyos forradalom után idehaza elsősorban az idősebb szlovák „ľudák” emigráns generáció, majd később főleg a szélsőséges csoportok fiatal tagjai. 

„Na stráž!”

Az öt évvel ezelőtti zöld „dizájnváltásig” a Kotleba-féle ĽSNS vezetői ünnepi gyűléseiken a Tiso-rezsim erőszakszervezeteinek egyenruháit másoló öltözékben tűntek fel. „Próbáljuk most ki a demokráciát a gyakorlatban” – harsogta a megafonba Marian Kotleba tíz évvel ezelőtt a Szlovák Állam létrejöttének 70. évfordulóján szervezett tüntetésen, majd azt kiáltotta: „Na stráž!” Ezután a rendőrök földre teperték és őrizetbe vették, a kiáltás ugyanis a Tiso-rendszer ismert jelszava volt. Később a bíróság nem büntette meg tettéért, az ügyészségnek ehhez hiányzott a náci karlendítés. Március 14-én a szélsőséges csoportok az elnöki palota előtt (ez volt Tiso hivatala is) és Tiso pozsonyi sírjánál szoktak megemlékezést tartani. A háborús Szlovák Állam tisztelete kéz a kézben jár a szlovák nemzeti felkelés elutasításával, jelentőségének bagatellizálásával. 

Az utóbbi években Kotlebáék nem csak az „egyenruhák” terén váltottak, míg korábban politikájuk központjában a tisói állam állt, az utóbbi években ez mintha háttérbe szorult volna. Ennek két magyarázata lehet. Egyrészt a fasiszta bábállamra való folytonos hivatkozással és a gondolati kontinuitás nyílt felvállalásával nem lehet szélesebb tömegeket megszólítani, a parlamenti áttörés után pedig Kotlebáék nem kívánnak ismét egy 1-2%-os barna törpepárttá válni. 

Másrészt a rendszerellenes és szélsőséges szcénán az utóbbi időben az oroszpárti kommunikációval lehet szavazatokat gyűjteni – esetleg moszkvai forrásokhoz jutni –, ezt a vonalat Kotlebáék is igyekeznek felvenni. A szovjetek ellen harcoló nácicsatlós Szlovák Állam éltetése viszont nem kompatibilis a Moszkva-párti politikával, mivel a nácik elleni Nagy Honvédő Háború az orosz identitás domináns részévé vált. Nem csoda, ha a Tiso-rendszer tömjénezésében a kisebb és jelentéktelenebb szélsőséges csoportok jobbról próbálják előzni Kotlebáékat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Életnyomorító a gettók nyomora

Frissítve

Megrázó fotók a dunaszerdahelyi maffiagyilkosságról (Képek és videó a cikkben!)

Spanyol és olasz válogatott foci a tévében

Ne hagyja, hogy a sérülés gátolja a mozgását

Az épületek szépülnek, de kevesebb diákot vehet fel az Ipari

A magyarok legjobbjai: Szalai, Dzsudzsák, Orbán és Lovrencsics

Legfrissebb galériák
Olvasta már?